Informatika, Othniel módra

Bár előzetesen nem számoltam vele, végül informatika tanárrá avanzsálódtam már az első héten. Az tárgyat Dávidtól, az előző csapat önkéntesétől vettem át.

A gyerekeknek egy-két kivételtől eltekintve nem volt korábban dolguk számítógéppel. Nemhogy nincs nekik, vagy nem használnak, hanem még az idősebbek között is könnyűszerrel találni olyat, aki itt, most az iskolában találkozik vele először. Vannak alsós és felsős osztályaim is, változó létszámmal és még inkább váltózó érdeklődéssel a tantárgy iránt. Az első tanítási hét puhatolódzással telt, próbáltam felmérni a lehetőségeket. Indultunk azzal, hogy mi is egy ilyen gépezet, ismernek-e bárkit, akinek van, és ha igen, akkor mégis mire lehet jó. Ha érkezett is bármiféle válasz, az leginkább játékokról és rajzolásról szólt. Na, nem baj, akkor mégis mit tudnak az internetről? A szó maga teljesen ismeretlen, hasonlóan az e-mail is. Viszont a facebookról hallottak már, tudják, hogy mindenféle fotókról meg barátokról van ott szó. Próbáltam ezután kicsit rendet tenni a facebook-levelezés-internet háromszögben. Ismerkedtünk még a számítógép részeivel, erre a legkisebbek is rögtön harapnak, előszeretettel keresik ki a különböző billentyűket a kezükbe nyomott klaviatúrán. Bízom benne, hogy a húsvéti szünet után végre megoldódik az aggregátor-gond és végre be tudjuk kapcsolni a számítógépeket.

Van egy-két érettségi-közeli srác, akik csupa meglepetéssel szolgálnak. André, Guidam’s és Jackson egészen határozott elképzeléssel rendelkeznek az továbbtanulásról, ők már az internetet is gyűrik. Guidam’s például rendszeresen jár netkávézókba, ahol bátran keres mindenféle információt és ezeket ki is nyomtatja. Szeretnék majd egyszer elmenni vele (velük), hogy mutassak egy-két oldalt, ahol ösztöndíjakról, továbbtanulásról, nemzetközi hírekről lehet értesülni. Talán egy kicsit közelebb kerülnek ahhoz, hogy kirepüljenek innen, nekik, akiknek talán most a legnagyobb esélyük van erre itt, a suliban.

Árva-hét, tavaszi szünet a Ndjoku utcában

Adelina és Sarah

 Mióta itt vagyunk, szinte nem telt el nap anélkül, hogy ne hallottuk volna valamelyik árvánk szájából, mennyire szeretnének hozzánk vendégségbe jönni.

Ennek az oka rendkívül egyszerű, egy ilyen meghívás alkalmat ad nekik a szürke hétköznapokból való kiszakadásra, számtalan új inger éri őket, új ízeket érezhetnek a szájukban, és kicsit megfeledkezhetnek mindennapjaik monotonitásáról, nehézségeiről.

 A bevett szokás eddig a hétvégi, egy napos, egész csoportos (11 gyerkőc) látogatás volt, de az én fejemben valami más, valami közvetlenebb kezdett megfogalmazódni, és a húsvéti szünet meg is adta erre a tökéketes alkalmat. Így húsvét hétfőn a gyerekek meg is kapták a meghívást, miszerint kettesével egy-egy napot és éjszakát tölthetnek nálunk. Osztatlan sikert aratott az ötlet, azonnal elkezdték formálni a párokat, ami némi módosításra szorult, lévén hogy a három legidősebb fiúra biztonsági okokból éjszakánként szükség van az árvaházban, így nekik az itt alvás kimaradt. Az izgatottság legkisebb porontyunkon, Israelen látszott a legjobban, aki egész délelőttjét készülődéssel töltötte, majd két órával a sofőr érkezése előtt csinosan felöltözve, gondosan összecsomagolt holmijaival a hátizsákjában ült a nappaliban és várt az indulásra, majd az autóban nem győzte kapkodni a fejét, csak úgy itta magába a nyüzsgő utcák látványát.

 A beosztás így nézett ki: hétfő - Sarah+Majolie, kedd - Nzuzi, Rigen, Isaac, szerda - Lyspie+Ircile, csütörtök: Naomie+Landou, péntek: Poba+Israel

Majolie Sarah-val a kertünkben

 A program pedig így: az árvaházból koradélután sofőrünkkel haza jöttünk, ahol az étkezőben már Mamie ínycsiklandó főztje várt minket. Az evési hajlandóság meglehetősen különböző volt, Sarah és Majolie például minden erőfeszítésünk ellenére szégyenlősségükben alig csipegettek valamit, Naomie és Landou még repetát is elfogadott, a nagyfiúk pedig bátran és magabiztosan szolgálták ki magukat a finomságokból. A menün szerepelt például sültkrumpli, sült manióka, sült banán, rizs, spagetti, bab, párolt zöldségek, sült marha, sült hal, sült csirke, sült virsli, különböző saláták és gyümölcsök, úgyhogy a fufuhoz és a halhoz képest elég változatos étrendben volt része a gyerekeknek. A kiegészítő édességekről, üdítőkről nem is beszélve :-)

Ebéd után kis pihenés következett, fényképek nézegetése a számítógépeken zenei aláfestéssel, amiben szintén ritkán van részük az elégtelen áramellátásnak köszönhetően. Ezt követően nagy sétára indultunk, a közeli gazdag negyedbe vagy a lovas parkba, kedvtől függően. 

Nagyfiúk a nappalinkban: Nzuzi, Isaac és Rigean

 A kontraszt a szegény negyedhez képest, ahol az árvaház található, talán külső szemlélőként a legdrasztikusabb, ott sár és szemét tenger, omladozó, inkább ólnak, mint háznak nevezhető lakó alkalmatosságok, kellemetlen szagok, kéregető gyerekek, itt nyugodt utcák, bódító virágillat, hatalmas házak, még hatalmasabb falakkal körülvéve, luxusautók, jól öltözött emberek..

Sötétedésre hazaérve gyors zuhany, ezalatt a nappali vendégszobává alakítása, filmezés, társasozás, zene hallgatás, éneklés, párna csata, rengeteg gyerekkori emléket idéző, hamisítatlan nyári tábor és pizsiparti érzés. 

 Nagyon reméljük, hogy sikerült nekik is hasonló maradandó élményt szereznünk és ezáltal is közelebb kerülnünk hozzájuk!

 Mozgalmas hetet tudunk a hátunk mögött, furcsa most a csend, de hétfőn újrakezdődnek a dolgos mindennapok, az iskolában a tanítás, a visszaszámlálás pedig folytatódik..

-Huszárovics Dalma-

Kinshasa, 2013.április 9.