Kongói mindennapok II.

 Sajnos itt a betegségek kifejezetten hétköznapi velejárói az életnek, sokszor előfordultam a kórházban, "szerencsére" legtöbbször csak kísérőként.

 Volt alkalmam olyan szituációkat átélni, amik az eddig mély álmot alvó anyai ösztöneimre hideg zuhanyként hatottak.

 Minden lányunk úgy fél a tűtől, mint a tűztől, és mivel itt minden orvosi konzultációhoz automatikusan tartozik vérvétel is, mondanom sem kell, hogy nem egy hálás feladat a "kínzás" részesének lenni. A rendelőig vezető út - amit számtalanszor megteszünk más okból kifolyólag is - ilyenkor szürreálisan hosszúnak tűnik, ha tehetnék, egyet előre kettőt hátra lépnének, hiába próbálom meggyőzni őket, jobb minél előbb túlesni az ilyesmin, nagyszájú Lyspie még alkudozni is próbál - le sem tagadhatná, hogy kongói :-) - , de muszáj menni..

 Potyogó könnyek, tű elől elrántott kar, injekciónál hangos zokogás, üvöltés, kapálózás... szinte nekem is fáj, annyira rosszulesik a szenvedésük, amin bátorító szavakkal, gyengéd öleléssel - majd mikor már semmi sem hozza a várt hatást - jól bevált édességgel próbálok enyhíteni :-)

 A törődés kölcsönös, ha valamelyikünk betegség miatt távol marad az árvaháztól, a gyerekek mindennap kérdezősködnek felőle, jobbulást kívánnak, esténként pedig imádkoznak értünk. 

A belga iskolások érkezése

 Adával kétszer aludtunk az árvaházban, akkor lehettünk tanúi az esti imáknak, amikor is a gyerekek összegyűlnek a nappaliban, és petróleumlámpa fénye mellett énekelnek és imádkoznak. Leírhatatlan béke száll ilyenkor mindenkire, rendkívül meghitt hangulat lengi be az egész árvaházat.

 Az egyik ott alvás apropója a belga iskola tanulóinak látogatása volt, ugyanis készültünk nekik egy kis színdarabbal, amit előző nap egészen estig gyakoroltunk.

Előadás

Először csináltak ilyet a gyerekek (én is..), ami az első próbán okozott némi fennakadást, de legnagyobb meglepetésemre másnapra mindenki tudta kívülről nemhogy a saját szövegét, hanem az egész darabot! Volt, hogy hangos vitába fulladt a próba, de némi fegyelmezés hatására sikeres előadást tudhatunk a hátunk mögött, egyaránt élvezték a nézők és a színészpalánták is :-)

A darabról készült felvétel visszanézése közben

A darab egyébként gyerekekről szól, akiket egy éjjel plüss állatkáik elhagynak, attól tartva, hogy mivel a gyerekek hamarosan felnőnek, nem lesz rájuk többé szükségük. Majd szüleik féltve őrzött plüsseinek vigasztalására visszatérnek, a gyerekek legnagyobb örömére.

 Hamarosan a valóságban is át kell élnünk egy hasonló elválást, és csak remélni tudjuk, hogy a mi történetünk is happy end-del végződik majd, és nem örökre szól a búcsú..
Kinshasa, 2013. június 29.
- Huszárovics Dalma-

Kongói mindennapok I.

Így missziónk végéhez közeledve, szeretném meglepni és egyben engesztelni azokat, akik több írásra számítottak, egy best of összeállítással az elmúlt hónapok legemlékezetesebb pillanatairól.

Ebéd az árvákkal

 Szombatonként is előfordulunk az árvaházban, ilyenkor együtt ebédelünk a gyerkőcökkel, akik egy nap büszkén újságolták, hogy egy támogató jóvoltából új étkészletet kaptak, így elkezdik tanulni az evőeszközökkel való étkezés művészetét, "mint ahogy azt mi európaiak csináljuk".

 Az aznapi - ünnepi - menü: főtt rizs és bab, kivétel nélkül mindenki szereti, az étvágy is megjön a több órás istentisztelet után.

 Asztalhoz ülünk, bár szűkösen, de mindenkinek jut hely, együtt a "család". 

Mivel én már rendelkezek némi gyakorlattal evőeszközzel való étkezés terén (bár őszintén bevallom a kezdet nálam is nehézkes volt szüleim elmesélése alapján), két falat között volt lehetőségem megfigyelni kis árváink első, rendkívül aranyos, arcra mosolyt csaló szárnycsapásait.

 Landu valamit félreérthetett, ugyanis rendületlenül próbálja felterelgetni késével a babokat villája domború oldalára, míg családunk legkisebb tagja, Israel ennél rafináltabb, inkább biztosra megy, egyenként szurkodja fel a villára a prédákat, miközben jóízűeket nevet Ada néhol sántító lingala tudásán, miszerint ma babot és szemgolyót eszünk..:-D

Mire Poba, hihetetlen magabiztossággal, a villa megfelelő oldalára felküzdött babszemeket emeli a tányértól meglehetősen távol lévő szájához, meg sem lepődök rajta, hogy félúton az egész az ölébe hullik, aztán gyorsan körbepásztáz, vajon látta-e valaki a balul elsült akciót, majd nyugtázva, hogy szerencsére senki, egy laza kongói mozdulattal az asztal alá söpri a kárba veszett elemózsiát.

 Kongóban nincs az a kis darab kenyér, amit ne lehetne még megfelezni, ha neked van mit enned, abból másnak is jut, ebben az estben Poba jóvoltából még az egereknek is :-)

 Azóta visszavettünk a tanulás tempójából, és a képlékeny állagú dolgokat biztonságot nyújtó kanállal juttatjuk el a tányértól egészen a szánkig :-)

-Huszárovics Dalma-
Kinshasa, 2013. június 22.

Jól csak a szívével lát az ember...

Egyik tanítványom szólt, hogy a környékükre britek jönnek látogatóba, és mindenképp menjek el. Akkor még nem tudtam semmit, hogy kik ők, és mit csinálnak Kongóban, de mindenképp meg akartam ismerni őket. Már elsőre szimpatikusak voltak. Beszélgettem az egyik bácsival, elmondtam, hogy magyar vagyok, mire felcsillant a szeme, és odavezetett az egyik kollégájához. A hölgynek rögtön mondtam hogy nice to meet you, fancy brit kiejtés, miegymás, mire magyarul köszön nekem! Megtörténhet, de a hatos lottó esélyesebb... Azért ennek nem túl nagy a valószínűsége, hogy Kinshasa-ban magyarral futsz össze. Kiderült, hogy ő Londonban él a férjével, és most a Mission for Vision nevű csoporttal járják Afrikát. Kinshasa-ban egy hetet voltak, az iskolától nem messze egy kis gyülekezetben végeztek látásvizsgálatot reggeltől estig. Milyen jó volt, hogy magyarul mesélt a munkájukról! Leírhatatlan, tényleg.  Gyöngyi az előre bemért olvasószemüvegeket osztotta ki, megvizsgálta, hogy az adott illetőnek melyik a legmegfelelőbb, együtt kiválasztották a szemüveget, amelyet a páciens ingyen megkapott. 

Ha valakinek összetettebb vizsgálatra volt szüksége, azt is megvalósították, és külön készítettek számára szemüveget. Nagyszerű volt belelátni a munkájukba, és megfigyelni mindezt. Sok ember élt ezzel a lehetőséggel, egész nap hatalmas sor volt. Számomra meglepő, hogy mennyire gyakori itt a látásprobléma. Sokan nem is reménykednek benne, hogy egyszer csak jön valaki aki segít nekik, és ezért nem kér cserébe semmit. Ha belegondolunk, az ittenieknek egyébként nem lenne erre pénze.

Elhatároztuk, hogy elhozzuk az árvákat erre a vizsgálatra. Előtte megpróbáltuk mi is felmérni, kinek lenne erre valóban szüksége, de végül eljött az összes lány, és a legkisebb fiú. Többségüknél csak az alap vizsgálat volt szükséges, ahol a betűk irányát kellett megmondani, de szerencsére rendben van a szemük,  Sarah nehezen olvas, úgy ítéltük meg, hogy talán nem jól lát, ezért az ő szemét alaposan megvizsgálták, de végül nincs szüksége szemüvegre, szemgyakorlatokkal tud javítani rajta. 

Papa Moise és Maman Léontine olvasószemüveget kaptak. 

Ezúton is megköszönjük a Mission for Vision csoportjának munkáját. Gondolom több száz kinshasai mondja most ugyanezt az új szemüvegében.