Akárhol, akármikor, akármennyien és
akármivel. Leginkább így jellemezhető az itteni játék. Végül
is, miért ne?
Azt hiszem, itt a járással egy időben
tanulják a focizást fiúk, lányok egyaránt. Az iskola udvarán a
diákok, az árvaházban suli után vagy előtt, az utcán a
gyerekek, nyári szünetben pedig egész napos meccsek.
Minden játékuk nagyon egyszerű, elég
hozzá egy például egy zokni, amibe valami tekertek, és azt dobálják.
Eddig azt gondoltam, hogy egész jól
játszom a lányokhoz képest, hát itt azért elég magabiztos
rúgásokat lehet látni tőlük is, egyszer a fejemmel sikerült is
lemérni az erősségét az egyiknek. A teszt eredménye tízből
tízes lett...
Az iskola utolsó tanítási napját is
játékkal töltötték, ami a nagy létszám miatt néha már inkább
tömeg birkózásnak látszott. Az pedig, hogy ki miben-mezítláb,
strandpapucsban, vagy esetleg agyonhasznált sport cipőben, az
igazán nem számít. Még az elején úgy gondoltam, ha nekik is
megy mezítláb, akkor miért ne? - De orvos lett a vége.
Kapuként van, mikor bambuszrudakat
szúrnak le, vagy csak két kő közé lövöldöznek. Van, hogy a
labda csak egy összetekert rongydarab, és van amikor köves,
szilánkos helyen is mezítláb futkároznak, mert nincs alkalmas
cipőjük.
Ma az árvaházban Sarah mondta, hogy
menjünk át a szomszédba nézni a focit. Nagyjából 60 gyerek
volt egy helyen, az egész környék összecsődült. 12-en
játszottak egyszerre egy 10-12 méteres pályán. Az egyik kapu
előtt pár méterre lévő betonoszlopcsonk sem zavarta meg a
játékot. Nagyon élvezték. Vajon mit szólna egy ilyen játékhoz
egy ,,igazi” focista?
Kinshasa, 2013. július 9.
-Geiger Estilla-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése