Aratás

Az aratás az emberi élet körforgását meghatározó, fontos esemény. Fontosságára napjainkban egyre kevésbé és egyre kevesebben fordítanak figyelmet, pedig ugyanúgy abból élünk, amit aratunk, mint 100 és 1000 évvel ezelőtt. Csak valahogy az emberek távol kerültek tőle, mert minden olyan gyors, gépies és megalomán lett. Az aratást óriás gépek végzik el, óriás monokultúrákban. Minimális munkaerőt alkalmazva, óriás raktárakból, óriás gyárakba kerül az életet adó termény, onnan pedig óriás áruházakba. Aztán az ember elmegy oda hetente egyszer és leveszi a polcról. Mit is foglalkozna bárki az aratással? Nem vesz részt benne, nem ünnepel, nem érzi át, csak fogyaszt.

Isaac a moringa használatát magyarázza

Az első

Az aratásnak van egy másféle aspektusa is, ami hasonlóképpen érdekes kérdés és az előzővel meglepő párhuzamot mutat. Ez nem materiális dolgok learatása, hanem sikereké, eredményeké. A munka gyümölcsét szedegeti ilyenkor az ember. Különös elégedettséget és a célt érés boldogságát érezve. A jutalom nem fontos ilyenkor, egy hálás mosoly elég. Manapság az emberek nagy többsége keveset arat így, kevés igazán kézzel fogható gyümölcsöt szed le a munkáját illetően. Az emberek távol kerültek a leszedés különleges elégedettséget adó, jutalmat nem váró érzésétől, mert minden olyan gyors, gépies és megalomán lett. Nagyon sokan más gyümölcsét érlelik, olyanokét akik aztán nem adnak belőle vagy csak a másod-, harmadosztályú maradékot, ami a száj befogására éppen elég. Nemes érzések helyett marad a jutalomhajhászás. Nincs mit tenni, a tendencia ez. Az ember mindig is többet akart és most is többet akar és többet is fog akarni. Ennek pedig az aratás élményének elvesztése a velejárója. 7-8-9 milliárd ember nem tud aratni. Nem is kell talán... Azoknak azonban, akikben felmerül ilyesmi gondolat, mindig ott van a lehetőség megtenni, most még ott van...

Mi most aratni kezdtünk...

A sok verejték, és a befektetett idő formát nyert két ízben is a héten. No nem nagy dolgokról van itt szó. Senki ne higgye! Egy tyúkudvar és egy csemetekert az egész, aztán majd még egy javítás és a végén egy kiállítás. Az érzések, amik a hét során értek, azonban nagyok. Beverni az utolsó szögeket, eljutni a 80 km-re fekvő csirkefarmra, beengedni az új lakókat, kiszedni az első tojást és a gyerekek tapsát hallgatni, az árvaház vezetőjének büszkeségét nézni, ahogy a tyúkok között áll, odaadni egy öreg néninek az élet fájaként emlegetett moringa méteres csemetéjét, belépni a helyiek udvarába és házába úgy, hogy nem segélyt hoztunk nekik, hanem valamit, ami él...nagy érzések. 

Moringaosztás a negyedünkben

Az aratás a nagy érzések mellett azonban sok munkával is jár. Nálunk csak most kezdődött, úgyhogy az ünneppel még egy hónapot várunk. Aztán megüljük!