Vass Ábrahám vagyok, 25 éves. Most fogok végezni az iskolával. Úgy érzem, életem fordulóponthoz érkezett. Plusz régóta szeretnék Afrikába menni, nem elsősorban turistaként. Így szinte magától értetődő, hogy éltem, élek az Alapítvány nyújtotta lehetőséggel. Főleg a sporttal, sport tanítással fogok foglalkozni, de minden területen szeretnék aktív és eredményes lenni. Még soha nem voltam Afrikában, és gyerekekkel sem foglalkoztam ilyen hosszú ideig, így kíváncsian várom az első élményeket.
2013. december 4., szerda
Bemutatkozás-Szabó Eszter

Mindig embert próbáló feladatnak tűnik mikor valakit, vagy valamit be kell mutatni. Megragadni a lényeget, a realitásnál maradni, elfogulatlanul, hű képet festeni az adott dologról. Ezt még nehezebbnek érzem, amikor saját magamat kell "megfogalmazni". Ilyenkor elgondolkodom, ki is vagyok. Mivé, kivé szeretnék válni, és hol tartok most ehhez az elképzeléshez képest. Kiindulni lehet egyrészt az adatokból, a száraz infókból, mint a kor, lakhely, tanulmányok, munkatapasztalatok, stb. Alaposabban végiggondolva inkább azt tartom fontosnak, hogy ezek a tények és körülmények hogyan befolyásoltak/befolyásolnak.
Nem vagyok "öreg", határozottan nem. De már volt időm gondolkodni tanulni, döntéseket hozni és viselni a következményeket, felelősséget vállalni, tudatosságra törekedni.
Felvidéki magyarként határozott képem van az egészséges identitás fontosságáról, ennek vállalásáról, és a békés egymás mellett élésre való törekvések nehézségeiről.
Tájépítész "palántaként" rengeteg hasznos tudást sajátíthattam el, természetről, építészetről és a kettő egészséges egyensúlyáról.
Ami pedig a többi "összetevőmet" illeti, azt hiszem, csoportvezetői, tréneri mottóm kellőképpen kifejezi:
"Szeretek megfigyelni, észrevenni, rácsodálkozni és örülni a legapróbb dolgoknak is.
Szeretek nevetni és nevettetni.
Szeretem látni, ahogy valami elkezdődik, változik, fejlődik, kikerekedik és lezárul.
Szeretek értelmet találni az értelmetlennek. Célt a céltalannak.
Szeretek hálás lenni azért, amit kaptam, és megörökíteni azzal, hogy továbbadom.
Szeretem a hitem, a családom, a természetet.
Nem szeretem a borsófőzeléket."
Úgy gondolom, mindezt aktívan tudom majd hasznosítani a következő fél évben, és utána remélhetőleg még nagyon sokáig.
Adott hozzá egy jó csapat is, hajrá hajrá nekünk!! :)
2013. november 25., hétfő

Jancsó Marci vagyok. 28 éve vagyok részese ennek az őrült, színes forgatagnak és szeretem… és megpróbálom minél jobban kihasználni az időt és minél többet megtapasztalni, mert van mit…annyit, hogy időm sem lesz mindenre.
2003-ban érettségiztem a Péterfy Sándor Evangélikus Iskolaközpontban, Győrben, ahol előtte tíz meghatározó évet töltöttem. Később természetvédelmi mérnökként végeztem Sopronban és azóta - most már lassan négy éve - külföldön tanulok, dolgozom és vetődöm erre-arra. 2012- ben sikerült megvalósítanom az egyik álmomat és eljutottam hat hónapra Zambiába, ahol egy gyermeksegélyezési projektben dolgoztam egy cseh és egy bolgár társammal. Sok emberrel találkoztam az elmúlt évek során, akik nem turistaként jártak Afrikában és mindegyikük egyöntetűen olyasmit fogalmazott meg, hogy Afrika az ember bőre alá ivódik. Ez velem is így történt és már az Európába visszatéréskor tudtam, hogy szeretnék visszamenni egy kis idő múlva. A kis idő, azaz egy év, el is telt és találkoztam az alapítvány által ajánlott lehetőséggel egy olyan élethelyzetben, amikor amúgy is váltást terveztem. Az Angliában töltött időszak, a rohanó fogyasztói társadalomba való újbóli bekapcsolódás után szeretnék megint valami mást. Azt, hogy egy kicsit megálljon az idő, hogy elfelejtsem az internetet, a híreket és egészen más dolgokra tudjak koncentrálni. Hogy kihívásokkal szembesüljek minden nap, mert az megtanít élni. Hogy megpróbáljak szerzés helyett adni, abból ami van, és ezért sok-sok mosolyt kapni. Hát ezért leszek én megint önkéntes!
Miért éppen Afrika? Talán nincs is meg a pontos válaszom a
kérdésre. De azt tudom, hogy segíteni akarok, legalább arra az öt hónapra
színesebbé tenni az életüket és igen, van akit érdekel a sorsuk és hinniük kell
a csodákban, mert léteznek.
Farkas-Csamangó Réka vagyok, Mórahalmon élek és a Szegedi
Tudományegyetemen tanulok. Földrajz, geoinformatikát végeztem és majd májusban
fejezem be tanulmányaimat Idegennyelvi Kommunikátor szakirányon. EVS kereteiben
idén tavasszal már töltöttem egy hónapot Muglaban, Törökországban és nagyon
szerettem ott lenni, élni és dolgozni. Remélem,
már várnak az árvaház lakói és az iskolás gyerekek, mert már készen állok az
útra. Egy kétnapos intenzív felkészítés után már többet tudok a helyi
szokásokról és emberekről, a francia nyelvet már elkezdtem tanulni. Amit
pluszban vihetek, ez az ugrókötelezés. Minden utazásom alkalmával elkísér a
kötelem. 16 éve foglalkozok kötélugrással, és nagyon-nagy öröm számomra, hogy
ezt Afrikában, Kongóban taníthatom és esetleg a gyerekekkel későbbiekben majd bemutatókat
is tartsak. Ezen kívül bármilyen közös munkában, eseményen szívesen részt
veszek, csapatjátékos vagyok.
Bemutatkozás - Marosvári Tamás
Magával Afrikával akkor kerültem igen közeli kapcsolatba, amikor 15
évesen Dél-Afrikára esett a választásom, mint célállomása az előttem álló
csereévet illetően. Hogy miért pont Dél-Afrikára esett a választás, már nem is
tudom, de az egyik legfőbb motiváció az volt, hogy ne olyan helyre jussak el,
mint pl. Amerika ahova egyrészt mindenki el akart menni más pedig minimális
szervezéssel el lehet jutni és hát a Google képkeresőbe előbukkanó fehér
homokos tengerpart volt az ominózus indok, ami megpecsételte az ország választásom.
Persze ennél sokkal többet kaptam és tapasztaltam, de azért sikerült a kép
helyszínét is felkutatnom és a mai napig áldom a sorsot, hogy így választottam,
mégha ezt 15 évesen nem is annyira mértem fel. J
Nagyon örülök, hogy most újra Afrikába mehetek, de ezúttal egy teljesen
más céllal, mert nem tanulni, hanem tanítani megyek, sokkal nagyobb felelősség lesz
a vállamon, vállunkon. Ez nem egy legyőzhetetlen kihívás és biztos vagyok
benne, hogy nagyon hasznosan fog eltelni ez a fél év, hiszen már most nagyon
sok ötlet van a fejünkbe, hogy miken akarunk változtatni/segíteni és optimista
vagyok, hogy ezeknek a nagy részét meg is tudjuk valósítani, de ezt Ti itt
végig nyomon tudjátok követni!
Volt szerencsém Kanadában is, Quebecben eltölteni egy évet, ahol a francia nyelvet is sikerült elsajátítanom, aminek nagy haszna lesz kint és az elején a fordítási illetve tolmácsolási feladatok is rám hárulnak majd.
Volt szerencsém Kanadában is, Quebecben eltölteni egy évet, ahol a francia nyelvet is sikerült elsajátítanom, aminek nagy haszna lesz kint és az elején a fordítási illetve tolmácsolási feladatok is rám hárulnak majd.
2013. július 9., kedd
Foci itt, foci ott, foci mindenhol
Akárhol, akármikor, akármennyien és
akármivel. Leginkább így jellemezhető az itteni játék. Végül
is, miért ne?
Azt hiszem, itt a járással egy időben
tanulják a focizást fiúk, lányok egyaránt. Az iskola udvarán a
diákok, az árvaházban suli után vagy előtt, az utcán a
gyerekek, nyári szünetben pedig egész napos meccsek.
Minden játékuk nagyon egyszerű, elég
hozzá egy például egy zokni, amibe valami tekertek, és azt dobálják.
Eddig azt gondoltam, hogy egész jól
játszom a lányokhoz képest, hát itt azért elég magabiztos
rúgásokat lehet látni tőlük is, egyszer a fejemmel sikerült is
lemérni az erősségét az egyiknek. A teszt eredménye tízből
tízes lett...
Az iskola utolsó tanítási napját is
játékkal töltötték, ami a nagy létszám miatt néha már inkább
tömeg birkózásnak látszott. Az pedig, hogy ki miben-mezítláb,
strandpapucsban, vagy esetleg agyonhasznált sport cipőben, az
igazán nem számít. Még az elején úgy gondoltam, ha nekik is
megy mezítláb, akkor miért ne? - De orvos lett a vége.
Kapuként van, mikor bambuszrudakat
szúrnak le, vagy csak két kő közé lövöldöznek. Van, hogy a
labda csak egy összetekert rongydarab, és van amikor köves,
szilánkos helyen is mezítláb futkároznak, mert nincs alkalmas
cipőjük.
Ma az árvaházban Sarah mondta, hogy
menjünk át a szomszédba nézni a focit. Nagyjából 60 gyerek
volt egy helyen, az egész környék összecsődült. 12-en
játszottak egyszerre egy 10-12 méteres pályán. Az egyik kapu
előtt pár méterre lévő betonoszlopcsonk sem zavarta meg a
játékot. Nagyon élvezték. Vajon mit szólna egy ilyen játékhoz
egy ,,igazi” focista?
Kinshasa, 2013. július 9.
-Geiger Estilla-
2013. július 3., szerda
Tér a fiataloknak
Minden szombat délután tartanak a fiatalok számára egy
beszélgetőkört, az Espace Jeune-t. Ide nem csak az iskola diákjai
járnak. Évek óta működik, és szeretik meghívni rá az önkénteseket is.
Első pár alkalommal a pénzről, a helyes pénzkezelésről volt szó. Nagy általános igazságok hangzottak el, amelyeknek nyilván helye van, de nekem összeszorult a szívem a téma hallatán. "Mit dolgozzunk? " (nincs is itt munkahely... ) "Hogyan kezeljük a pénzt?" (Mármint milyen pénzt?) Ilyen gondolatokkal hallgattam az olyan kliséket mint hogy 'a pénz fontos, ám megfelelően kell bánni vele, okosan tervezni...' Az a véleményem, hogy itt nem lehet tervezni, örülsz ha aznap van mit enni, és az 'élj a mának' itt kötelező életfilozófia. Érdekes megfigyelni, hogy minden milyen kis kiszerelésben kapható a boltban...
Espace Jeune alkalmával hangzott el. Értem, hogy mi, európaiak kollektíven felelősek vagyunk a fejlődő országbeliek sorsáért, de sajnos ezt nem tudnám szavakba önteni.
Elmondták, hogy egy fiatal, aki segít a családjának, esetleg nem futja
tandíjra, el tud menni ruhát mosni kicsivel tehetősebb családokhoz,
sofőrnek, éjjeliőrnek, vagy valamelyik mobilszolgáltatóhoz telefonos
feltöltést árulni. Jellemző megélhetési forrás a kereskedelem, nagyon
sok az út széli árus, gyümölcs és keksz mindenhol, és gyakran egész pici
gyerekek árulnak. Kongóban a gyermek is munkaerő. Nagyon sok kérdést
tettek fel Magyarországgal kapcsolatban, nálunk ez hogy néz ki, milyen
lehetőségei vannak egy ottani fiatalnak. Az ő szemükben minden európai
gazdag, és tökéletes az élete. Próbáltam elmondani, hogy ez ennél
árnyaltabb, vannak szegényebb családok, és fiatalok, akik dolgoznak a
tanulmányaik mellett. Persze nyilván én is tudom hogy közel sem
ugyanazokon a nehézségeken megyünk keresztül. Viszont nem tudom,
melyikőnk tudna választ adni nekik arra a kérdésre, hogy "mit éreztek
ti, amikor minket szenvedni láttok?" Ez kb. az első Első pár alkalommal a pénzről, a helyes pénzkezelésről volt szó. Nagy általános igazságok hangzottak el, amelyeknek nyilván helye van, de nekem összeszorult a szívem a téma hallatán. "Mit dolgozzunk? " (nincs is itt munkahely... ) "Hogyan kezeljük a pénzt?" (Mármint milyen pénzt?) Ilyen gondolatokkal hallgattam az olyan kliséket mint hogy 'a pénz fontos, ám megfelelően kell bánni vele, okosan tervezni...' Az a véleményem, hogy itt nem lehet tervezni, örülsz ha aznap van mit enni, és az 'élj a mának' itt kötelező életfilozófia. Érdekes megfigyelni, hogy minden milyen kis kiszerelésben kapható a boltban...
Espace Jeune alkalmával hangzott el. Értem, hogy mi, európaiak kollektíven felelősek vagyunk a fejlődő országbeliek sorsáért, de sajnos ezt nem tudnám szavakba önteni.
Egyik szombat délután azt kérték, hasonlítsuk össze a két ország
házasodási szokásait, különös hangsúlyt fektetve a hozományra. Itt a
vőlegény köteles kárpótlásként a lány családjának biztosítani bizonyos
anyagi javakat. Enélkül a hozzátartozók nem adják áldásukat, és ha a
család nem egyezik bele, akkor nem is házasodhatnak össze hivatalosan.
Próbáltam kifejteni, hogy nálunk ez nem így van, és hogy akkor is
összeházasodhatnak, ha a család ellenzi a dolgot. Szerintük ez a szülők
tiszteletének a jele, és mindenképpen fontos hagyomány. számukra fontos a
család, és azt sem értik, nálunk miért van ilyen sok válás. Az igaz,
hogy sokkal családcentrikusabbak, és ez szerintem pozitív dolog. A
szemükben az európai ember túlzottan karrierista, és nem fontosak neki a
családi kötelékek. Azért igyekeztem kihangsúlyozni, hogy a tanulás
előtérbe helyezése nem zárja ki a családalapítást, hanem elősegíti, mert
biztos alappal könnyebb. Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy ha
itt valaki szeretne továbbtanulni, akkor sincs rá mindig lehetősége. A
kongóiakkal ellentétben nálunk egy szülő jobb esetben még az egyetemen
is tudja segíteni a gyermekét, nem beszélve arról, hogy az általános- és
középiskola nálunk ingyenes, itt még az sem. Világos, ez egy ördögi
kör, maradnak a bevált modellek, nincs lépés egyről a kettőre.
Az Espace Jeune-ön kívül is sokat beszélgetek a diákokkal, mostanában főleg a végzősökkel. Érdeklődve figyeltem, hogy érettségi előtt két héttel együtt táboroztak. Különösebb anyagi megterhelés nélkül ez úgy nèz ki, hogy bent laktak az osztályteremben. Délutánonként felkészítéseken vettek részt, esténként együtt tanultak, beszélgettek. Ez azért nem csak a tanulásról szól, sokkal kötetlenebb, olyan, mint nálunk az osztálykirándulás. Ez is elgondolkodtatott, azért mi csak elutaztunk valahová, nem az osztályteremben laktunk és főztünk magunkra. Itt két lány összeállt, és az iskolaudvaron elkészítették a fufut mpondu-val, vagy esetleg rizst szárított hallal, de ezzel kimerítettük a repertoárt, a kongóiak szinte minden nap ugyanazt eszik. Egyik nap megkínáltak, hogy egyek velük.
-Na de akkor nektek nem marad elég!
-Dehogynem, megosztozunk rajta!
"On partage." Igen, valóban szívesen megosztanak mindent, és a kedvükért megkóstoltam, amelyet szó szerint taps és üdvrivalgás követett, nagyon örültek. :)
Az érettségi 4 napos volt, hétfőtől csütörtökig egy központi iskolában írták, és minden délután visszajöttek az osztályterembe.Beszélgettem velük, próbáltam bennük tartani a lelket, időnként igazán szomorúak voltak. Velük együtt én is kíváncsian várom az érettségi eredményeket, ezután kiderül, ki jelentkezhet egyetemre.
Nagyon sokat jelent a társaságuk, főleg, amikor őszintén megosztják velem érzéseiket. A egyik diák, akit szoktam is néha viccesen úgy hívni, hogy "the philosopher" azt mondta, a következő gondolatát fogja felírni évzárón a táblára "Le problème avec la dernière année que c'est souvent la dernière"( az a baj az utolsó évvel hogy gyakran tényleg az utolsó). Nekik az utolsó év, nekem az utolsó beszélgetések velük az iskolában is, és az espace jeune-ön is. Most elmegyek, és azt sem tudom, mi lesz velük. Szeretném hinni, hogy ők is el tudják érni az álmaikat, hogy számukra is van tér.
Kinshasa, 2013.július 3.
- Tar Adelina-
Az Espace Jeune-ön kívül is sokat beszélgetek a diákokkal, mostanában főleg a végzősökkel. Érdeklődve figyeltem, hogy érettségi előtt két héttel együtt táboroztak. Különösebb anyagi megterhelés nélkül ez úgy nèz ki, hogy bent laktak az osztályteremben. Délutánonként felkészítéseken vettek részt, esténként együtt tanultak, beszélgettek. Ez azért nem csak a tanulásról szól, sokkal kötetlenebb, olyan, mint nálunk az osztálykirándulás. Ez is elgondolkodtatott, azért mi csak elutaztunk valahová, nem az osztályteremben laktunk és főztünk magunkra. Itt két lány összeállt, és az iskolaudvaron elkészítették a fufut mpondu-val, vagy esetleg rizst szárított hallal, de ezzel kimerítettük a repertoárt, a kongóiak szinte minden nap ugyanazt eszik. Egyik nap megkínáltak, hogy egyek velük.
-Na de akkor nektek nem marad elég!
-Dehogynem, megosztozunk rajta!
"On partage." Igen, valóban szívesen megosztanak mindent, és a kedvükért megkóstoltam, amelyet szó szerint taps és üdvrivalgás követett, nagyon örültek. :)
Az érettségi 4 napos volt, hétfőtől csütörtökig egy központi iskolában írták, és minden délután visszajöttek az osztályterembe.Beszélgettem velük, próbáltam bennük tartani a lelket, időnként igazán szomorúak voltak. Velük együtt én is kíváncsian várom az érettségi eredményeket, ezután kiderül, ki jelentkezhet egyetemre.
Nagyon sokat jelent a társaságuk, főleg, amikor őszintén megosztják velem érzéseiket. A egyik diák, akit szoktam is néha viccesen úgy hívni, hogy "the philosopher" azt mondta, a következő gondolatát fogja felírni évzárón a táblára "Le problème avec la dernière année que c'est souvent la dernière"( az a baj az utolsó évvel hogy gyakran tényleg az utolsó). Nekik az utolsó év, nekem az utolsó beszélgetések velük az iskolában is, és az espace jeune-ön is. Most elmegyek, és azt sem tudom, mi lesz velük. Szeretném hinni, hogy ők is el tudják érni az álmaikat, hogy számukra is van tér.
Kinshasa, 2013.július 3.
- Tar Adelina-
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)