Már megvagyunk a személyes
adományok átadásának nagy részével. Ilyet egyrészt a jelképesen örökbefogadott
gyerekek kaptak „szüleiktől”, másrészt a leginkább rászoruló gyerekek, illetve
azok, akik szorgalmukkal, jó tanulmányi eredményükkel érdemelték ki. Az
ajándékok között van minden, az iskolaszertől a ruhákon és tisztálkodási
szereken keresztül a játékig.
Az átadás maga, nem egy hivatalos
átadó ünnepség keretében zajlott le, mint otthon szokott. Hanem egyesével
kerestük meg a gyerekeket, időnként óráról hívták ki őket nekünk a tanáraik.
Azt mondták itt így szokás, és mivel nem kap mindenki, és a különböző
adományozók eltérő dolgokat küldenek, talán jobb is így. Mi azért igyekeztünk
még így is némi ünnepélyességet cserkészni a dologba, de hát a 40 fokos iskolaudvaron
ez elég nehéz. Az átadást azért minden esetben fotón rögzítettük, amin viszont
sajnos inkább a gyerekek első megilletődése látszik, illetve az, hogy a helyi
szokásnak megfelelően komolyan veszik a fényképezést, nem mosolyognak.
Szerencsére a felbontásnál már sikerült több vigyort is elcsípnünk. A gyerekek
különben láthatóan örültek az adományoknak, ami olyan volt, azt pedig a
testvérek, együtt lakók szétosztották egymás között. Pár gyerektől jelképes
örökbefogadó szüleik különben válaszlevelet is reméltek, de főleg az alsósoknak
nehezen megy még az írás franciául, a kreatív, önálló írást pedig eléggé
háttérbe szorítja az iskolarendszer. Úgyhogy végül rajzolásban állapodtunk meg
a többséggel, aminek eredményeként csodálatos, a színes ceruzakészletet
teljesen felhasználó művek születtek.

A „projekt” tehát összességében
jól sült el, néhány tanulság azonban született azzal kapcsolatban, mit is érdemes igazán
Afrikába küldeni ( pl. íróeszköz, tisztálkodási szerek) és mit nem. Sajnos például volt
olyan, a hiányos táplálkozás miatt még az átlagnál is kisebb termetű gyerek,
aki óriási ruhákat kapott, illetve olyan is, aki az itteni időjárás mellett
értelmetlen darabokat. Ételt sem a legjobb ötlet küldeni, és a csalódás
elkerülésének érdekében a csomagolás ne legyen megtévesztő (telefon dobozban
nem telefon). Mindenesetre köszönjük a gyerekek nevében a sok adományt,
és szeretettel várjuk a további segítséget!
By Adri
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése