Elérkezett a nap, amit annyira vártunk. Megérkeztek a
humanitárius turisták, és sok finomságot hoztak nekünk. Kicsit felpezsdült a
vérünk az otthoni ízektől, és szinte azonnal új erőre kaptunk. A Túró Ruditól,
és magyaros kolbásztól megduzzadt izmainkat azonban gyorsan igénybe vettük. Kis
csapatunk elindult a Kinshasától 400 km-re nyugatra fekvő Matadi városkába. Az
utazás nehéz, és fárasztó volt. Az utak mentén mindenhol Afrika csodálatos
hangulatát éreztük. Vidéki gyerekek serege integetett nekünk, és sokszor tátott
szájjal bámultuk a mögöttük elterülő fantasztikus tájat. A hatalmas zöld hegyek,
és a távolban feszítő pálmafák látványa mindenki számára magával ragadó volt.
Oly hosszú idő után szuper érzés volt a vidéki táj látványába feledkezni. A
kilátást már csak egy dolog tudta überelni, méghozzá az ország legnagyobb és
legszebb botanikus kertje. Érintésre összecsukódó mimózák, rovarevő növények,
60-70 méter magas óriásfák, aloe vera és még rengeteg szépséges növény
varázsolt el bennünket. Azt hiszem ennél szebb növényparkot nem nagyon fogunk
látni életünk során.
Estefelé megérkeztünk a városba, ahol hasonló hangulat volt,
mint a már megszokott Kinshasában. Az egész város sziklákra épült, így a
meredek lejtők miatt a közlekedés is nehézkesebb. Már itt feltűnt azonban, hogy
az autók között különös hasonlóság van. Lényegében az egész város Mitshubishi
Lancer-rel közlekedik. France-val megvizsgáltunk egy kocsisort, és nevetve
számolgattuk az autókat. Tizenhárom Lancer után volt egy terepjáró, aztán megint
kilenc Lancer, stb.. Fáradalmainkat egy kis hotelben pihenhettük ki, ahol este
remek beszélgetés zajlott az általunk már amúgy is megkedvelt vendégeinkkel. A
turisták kedves emberek, és a jelenlétük igazán feltöltött bennünket.
Másnap reggel megnéztük a piacot, ahol ritka „finomságok”
tárulkoztak a szemünk elé. Nincs is hangulatosabb látvány a levágott
kecskefejnél, és a füstölt majomnál.
Mintha csak egy
horrorfilmbe csöppentünk volna…
Délután megnéztük a város legmagasabb pontjáról elénk táruló
csodálatos kilátást. Már itt feltűnt a Kongó folyó egyetlen hídja, melynek hatalmas
pillérei az égre meredtek.
Késő délután egy teljesen elszigetelt faluba mentünk, ahol lényegében
megállt az élet. Rengeteg szegény kisgyerek gyűlt körénk, akik ragyogó
szemekkel vizsgálgattak bennünket. Az út sem volt unalmas, hiszen néha úgy
kellett átrepülnünk a sártengeren, mintha a kisbuszunk egy hidroplán lett
volna. Kapaszkodtunk rendesen, de nagyon élveztük ezt a kis rallyt. Este remek
vacsorában volt részünk, amit én biztosan soha nem fogok elfelejteni. Néhányan
megkóstoltuk a sült hernyót, és az óriáskígyót is. A hernyónak olyan íze volt,
mint a horgászeleségnek, a boának pedig mint a nagyon öreg kotlós tyúknak. Nagy
nehezen legyűrtük, de maradandó élményt nyújtott mindenkinek.
Az utolsó napon indultunk hazafelé, és közben megálltunk egy
Bangu nevű kis hegyi faluban. Ide orvosságokat, és orvosi eszközöket hoztunk. A
helyiek örömmel fogadtak bennünket, és itt is a legnagyobb figyelmet a gyerekek
kapták. Elszomorító látvány volt azonban, hogy vagy 10 év alattiakat láttunk,
vagy felnőtteket. Sajnos kevesebb gyerek éli meg a felnőttkort, mint hinnénk.
Szörnyű élmény volt ennek tudatában simogatni ezeket a csöppségeket. Miután átadtuk az adományokat, elindultunk,
hogy meghódítsuk a Kimpese vízesést. Igazi katonai terepgyakorlatnak bizonyult
a hely megközelítése, amit persze nagyon élveztünk. Átkeltünk egy függő hídon
is, melyet vékony faágak, és csak a lélek tartott. Miután megláttuk a 70
méterről a mélybe zúduló habokat, Dáviddal és Zolival nem bírtunk ellenállni a
csábításnak, és belevetettük magunkat a vízbe. Igazi dzsungelfürdőzés volt, és
hatalmas élményt nyújtott számunkra.
Már csak a néhány órás zötyögés volt hátra e remek túrából,
és ismét a pihe-puha otthoni ágyunkban aludhattunk. Remek dolog az EVS
programtól, hogy a kikapcsolódásunkat is támogatja, és külön köszönjük az
alapítványnak, hogy mi is részt vehettünk ebben a szuper kirándulásban.
Balázs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése