„Mindegy a szereped, a lényeg a szeretet"

Hangos trópusi vihar volt a ma reggeli ébresztőm, a többiek még alszanak, a szomszéd gyülekezet szokásos, meglehetősen zajos vasárnapi Istentiszteletét is elmosta az eső, és a velünk egy rezidencián élő két kis barátunk, Mael(4) és Malaika(2) kacagása sem szakította meg az eső és mennydörgés moraját.

 Ritka nyugalmas pillanatok ezek, két hete először érzek kedvet toll ragadáshoz. Már nem azért, mert egyébként nehezemre esne, vagy nem tudnék miről írni, de valahogy mintha sajnálnám ennek a szűkös öt hónapnak egyetlen percét is - amit hasznosabban tudok tölteni - erre szánni. De mivel rajtam a sor és az időjárás is ennek kedvez, ám legyen.

 Ha egy szóval kéne kifejeznem, milyennek látom Afrikát, azt hiszem a szürreális szót használnám. Az ember csak ámul, kapkodja a fejét, vagy éppen mélyen elgondolkozik a látottak és tapasztaltak hatására, amik hol lenyűgözőek, hol szívet melengetők, hol megrázóak, hol teljesen indokolatlanok (európai szemmel), és még hosszasan sorolhatnám.

 Annak ellenére, hogy itt tartózkodásunk minden eddigi pillanatát élveztem, amolyan Punnany-s, „mindegy a szereped, a lényeg a szeretet” módra (bár nehézségek is akadnak bőven), meglehetősen sokat gondolkoztam rajta, vajon mit is keresek itt, mi az, amiben segítségére tudok lenni az itt élőknek, már ha egyáltalán szükségük van segítségre..

  Hétfőn belekezdtünk a veteményeskert kialakításába az árvaház udvarán. Maga az ötlet még otthon fogalmazódott meg bennem, az elmondások és a képek alapján tudva, hogy alkalmas rá a terep, és a gyerekek is elég nagyok már a kertműveléshez és idejük is engedi, hogy ilyesmivel foglalkozzanak.

A délelőttönként otthon tartózkodó(7-12. osztályosoknak délután van tanítás) három felsős fiút faggatva kiderítettem, hogy Nzuzi mezőgazdasági pályán képzeli el jövőjét, ezért nagyon lelkes volt a terv hallatán.

Neki is láttunk a kijelölt terület megmunkálásához, de mivel Nzuzi nélkül nem akartunk belekezdeni a veteményezésbe, csak a föld előkészítéséig jutottunk aznap, amibe délután már az alsós lányok is bekapcsolódtak a maguk módján, mezítláb ásót ragadva.

Kedden esőzés miatt nem mentünk munkába (itt így szokás, ami maximálisan érthető is, a többnyire föld és/vagy szemét utakon meglehetősen nehéz és kellemetlen a közlekedés még napokkal az esőzés után is).

Szerdán reggel izgatottan, a táskám mélyén lapuló magvakkal indultam az árvaházba, ahol meglepetésünkre az általunk kialakított parcella mintájára készült, telepalántázott földdarab fogadott minket. Mint kiderült, Nzuzi készítette szabadidejében.

 Ez volt az a megható pillanat, amikor teljes bizonyságot nyert számomra, hogy pontosan ott vagyok, ahol most lennem kell, és van értelme annak, amit csinálok, csinálunk.

 Ide illő idézet egy kedves barátomtól kapott könyvből, aminek olvasása erőt ad a nehezebb pillanatokban:

„Amikor elfogadtam ezt a rám bízott feladatot, eleinte nem is nagyon tudtam, mit vállalok, hogyan cselekedjem, s miben lehetek mások hasznára. Most már tudom, és meg vagyok győződve róla, hogy nem hiába jöttem ide.” André Gide – Kongói utazás

 Aznap a magokat is elszórtuk, és most gondosan és türelmesen várjuk az első csabdi saláták és uborkák megjelenését a  kinshasa-i föld felszínén.

 Az pedig, Kedves Olvasó, hogy mindezt elmesélem Neked, és ezzel talán (nagyon remélem!) közelebb hozlak ezekhez a nagyszerű és kedves emberekhez, vagy talán Téged is cselekvésre ösztönözlek, legyen „csak”  hab a tortán, akkor is az egyik legfontosabb összetevője!

Huszárovics Dalma

 2013.03.03., Kinshasa, Kongói Demokratikus Köztársaság