Az óralátogatások tapasztalatai, illetve a kongói tanárképzésről[1]
szerzett információink alapján úgy döntöttünk Eszterrel, hogy tartunk az
iskolánk dolgozóinak egy szemináriumot. Ennek keretében olyan pedagógiai módszertant
akartunk megmutatni, ami az Európában egyre inkább elterjedő, gyermek központú
oktatást helyezi középpontjába. Tehát egyrészt egy továbbképzést terveztünk,
másrészt viszont azt is el szerettük volna mondani az itteni tanároknak, hogy
milyen jó módszereket alkalmaznak ők, amiket viszont mi szeretnénk átvenni
tőlük, tehát egyfajta tudás-cseréről is szó volt.
Ennek érdekében többéves pedagógiai tanulmányainkra és a
szakirodalomra alapozva napokon keresztül állítottuk össze az elméleti
anyagot; hogy az a jó tanár jellemzőitől, a motiváció növelő
technikákon keresztül, a tanulási stílusok bemutatásán át, az oktatási
stratégiákig mindenre kiterjedjen. Amit a módszereket a gyakorlatban is bemutató feladatok
kitalálása és kongóiasítása követett.
Végül a kinyomtatott jegyzetekkel és egyéb szemléltető eszközökkel
kezünkben, az anyagban és magunkban bízva, de a sok szervezési malőr miatt
kicsit lelombozódva kezdtük meg a programot egy olyan csütörtöki napon, ami
tanítási szünet volt, így a gyerekek felügyelete a tanáraik távollétében is meg
volt oldva. Szerencsére a hangulat hamar oldódott, a megjelenő, inkább az első
hat osztályban oktató, a tanári gárda felét kitevő tizenkét tanár lelkesen ült
kivételesen a katedra túloldalán, ami minket is lelkesített. Miután pedig
Eszter elmondta, hogy mi nem csak okoskodni akarunk, hanem valójában egy
tapasztalat-cserére érkeztünk, amit az „óra” beszélgetős jellege is igazolt,
még aktívabban figyeltek az ideiglenes nebulók. Bár - mivel ez az itteni
oktatási rendszerben nem divat - a csapatmunkát, vagy épp a felnőttektől is játékot
igénylő feladatok eleinte kicsit nehezen indultak be, a végére viszont már
hangos nevetés kísérte megoldásukat.
Egyébként a szemináriumon leginkább érdeklődéssel követett rész az
volt, ami a cselekvéses (kinesztetikus) tanulási stílus fontosságát hangsúlyozta.
A legnagyobb meglepetésre az adott okot, hogy nálunk 45 percesek az órák; illetve
az, hogy Európában mindenkinek saját tankönyve van, a tanár pedig maximum csak
jegyzetet ír a táblára. Az általunk a kongói oktatási rendszerből leginkább
eltanulandó pedig szerintem az, hogy a gyerekek sokkal szabadabban mozoghatnak
az órán.
Az általam használt többesszám ellenére az órát igaziból Eszter tartotta,
mivel csak az ő nyelvtudása van olyan szinten, hogy ilyen szakmai jellegű
anyagról hozzáértően, a kérdésekre is reagálva beszéljen. Persze ahol tudtam,
segítettem, mint „oktatási asszisztens” (papírok kiosztása, kimaradó részre
figyelmeztetés, anyag akár időközbeni módosítása az igények, lehetőségek alapján);
illetve az otthoni felkészülés folyamán pedig főleg.
A hosszú órák különben úgy elszaladtak, hogy végül úgy
döntöttünk nem is tartjuk meg egyben az egész szemináriumot, hanem csak másnap,
a kicsik és a nagyok tanítása közötti szünet meghosszabbításával kapott időben
fejeztük be. Minden feladatra így sem jutott idő, amit nem csak azért bánok,
mert éjszakába nyúlóan készítettem hozzájuk a rajzokat és írásokat; hanem azért
is, mert ennyivel kevesebbet tudtunk átadni. Persze így is úgy érezzük sok
érdekes és főleg hasznos információt sikerült átadnunk, és a tanárok utólagos visszajelzése
is ezt igazolja, de leginkább akkor lettünk büszkék, amikor a következő héten
az egyik terembe bepillantva a mi egyik koncentrációs gyakorlatát láttuk az
egyik teremben.
Adri és Eszter
[1] Első hat
évfolyam tanárai csak „szakközép iskolát” végeznek; a második hat évfolyam
tanárai pedig két éves főiskolai képzésben vesznek részt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése