Karácsony Kongóban 2021.

Sokan vannak közöttünk – legyen az Afrika, Európa, vagy a világ más területei – ahol nincs több fogásos vacsora. Valahol pedig ajándékok sincsenek. Mindezek ellenére a karácsony lehet meghitt, lehet különleges, lehet egyedi. Elsősorban, azt hiszem, az emberek közötti összetartás, odaadás, szeretet és megbecsülés a kulcsa annak, hogy azzá váljon, és hogy az emberek felismerjék és átérezzék azok jelentőségét. Hogy elfogadjanak és megbékéljenek, ha csak egy rövid időre is a rohanó mindennapokban, az ünnep szellemében. 

Idén decemberben az önkéntesek kongóban énekléssel és papírmikulás-készítéssel lepték meg a gyerekeket, akik szorgosan vettek részt a programokon. A papírtányérból és vattából készült ajándékokat örömmel színezték, csinosították az iránymutatás szerint, majd elégedetten a magasba emelve kántálták a jól betanult dalt. Fontos, hogy a gyerekek játszva tanuljanak, itt pedig különösen igaz ez. A közös éneklés során a kis lurkók versengve válaszoltak a Mikulással kapcsolatos kérdésekre is. Habár a 40 főt is meghaladó osztályokban kifejezetten nagy kihívást jelentett fenntartani a rendet és a figyelmet, az eredmény magáért beszélt. A gyerekőcök hetekkel a Mikulást és karácsonyt követően is itt-ott e dalt harsogták.

Karácsony: egyedi, hosszú múltra visszatekintő ünnep sajátos és meghitt jellegével. Habár a kongói tapasztalatok a Magyarországon és Európában megszokott – gyakran rohanó vásárlással, készülődéssel és fényárban úszó utcákkal jellemezhető – gyakorlatától eltérően a kongói körkép szerényebb és visszafogottabb, mégis, keresztény kultúrkör révén, Kinshasa is számos helyen díszekben tündökölt az ünnepek alatt. Amire törekedtek az önkéntesek ez idő alatt: a szeretet kölcsönös megosztása és az ajándékozás. Ez utóbbi elsősorban a gyerkőcöknek tervezett ajádékokat jelenti.

 A College Othnielben az önkéntesek az általános iskola több száz tanulóját lepték meg december 24-én, karácsony napján. A kicsik osztályonként a korábban betanult dallal várták a Mikulás érkezését, aki természetesen látogatást is tett az iskolában. Egy kis édesség, egy kis üdítő, egy-egy matrica a batyuból és a kicsik a Télapóval való találkozás okozta megszeppenés után már markukban az ajándékkal, mosolyogva köszöntek tőle el.

Írta: Schneider Richárd

Interjú Csizmadia Annával

Oktatási módszerek fejlesztéséről: Interjú Csizmadia Annával

Mesélj kicsit magadról, mivel foglalkozol Magyarországon?

Gyógypedagógusként végeztem, és 4. éve fejlesztő pedagógusként dolgozom egy alternatív iskolában Budapesten.

Mi motivált arra, hogy Afrikába menj?

Tavaly 2 hónapot töltöttem Tanzániában, ahol szintén iskolafejlesztési projektben dolgoztam. Úgy éreztem, vissza szeretnék térni a kontinensre, és szeretnék hasonló közegben munkát végezni. 

Mi az, amit igazán megszerettél Afrikában a tanzániai tartózkodásod alatt?

Kis létszámú osztállyal dolgoztam és nagyon hatékonynak éreztem az ott végzett munkát. Érdekes volt együtt dolgozni a helyi tanárokkal, látni, hogy mennyire máshogy működik az oktatás Magyarországhoz képest.

Mi a különbség a kongói és a magyar oktatás között?

Ami itt nagyon nehéz – és ez a legtöbb kongói iskolára igaz -, hogy nagyon nagy létszámú, akár 80-90 fős osztályok is vannak, és szinte semmilyen eszköz nem áll a tanárok, illetve a diákok rendelkezésére; nincsenek tankönyvek, szemléltető eszközök, a tanárok teljesen magukra vannak utalva. Vegyes korosztályokkal is indulnak csoportok attól függően, melyik évükben iratkoznak be a gyerekek. Problémát jelentenek a nyelvi különbségek is: sok gyerek nagyon gyengén beszéli a franciát, miközben az oktatás nyelve francia, és ez nagyon megnehezíti a kommunikációt. Ilyen létszámú osztályokkal csak frontális módszerekkel tudnak dolgozni a tanárok, és gyakorlatilag a közös ismételtetés a fő módszertani eszköz. A hangos skandálás következtében állandó a zaj, és ez nagyon megnehezíti az elmélyült munkát mindenki számára. A gyerekek szintén hatalmas hiányosságokat szenvednek a legtöbb részképesség területén. Mivel semmilyen előszűrés nincsen, ami alapján be lehet kerülni az osztályokba, ezért nagyon sok olyan gyermek kerül egy osztályba, aki egyéni megsegítést igényelne, ez azonban elvárhatatlan a pedagógusoktól egy 90 fős osztályban.

Mesélj egy kicsit az oktatási módszerek fejlesztéséről.

Jelenleg a második osztályban tartok minden nap egy 2 órás foglalkozást, ahol elsősorban a problémamegoldó készség, a kreatív gondolkodás és szabad alkotás fejlesztésén van a hangsúly. Ezen felül igyekszem sok mesét megosztani a gyerekekkel, amire nagyon nyitottak, és amit a helyi tanárok nem alkalmaznak, mert nincsenek elérhető mesekönyvek, történetek a környezetükben. Ilyenkor nagyon fontosnak tartom, hogy a tanár, osztályfőnök bent legyen az órámon, igyekszünk együtt dolgozni, előtte és utána átbeszélni, mi milyen céllal lett bevezetve a foglalkozáson. Ezen felül angol és informatika órákat tartunk Ádámmal, az angol oktatás kapcsán hamar felmerült bennünk a fenntarthatóság kérdése. Azt gondolom, hogy az angol nyelv tanítása egy jó lehetőség arra, hogy a szociális készségeket és a különböző kooperatív tanulási formákat gyakoroljuk, bevezessük, és megmutassuk a helyi tanároknak. Az általános iskola tanáraival hetente leülünk, hogy a módszertanról beszélgessünk, megosszuk a gondolatainkat, illetve összegyűjtsük azokat eszközöket, amelyekre szükségük lenne a mindennapi tanításhoz. Ez a lista a közös munkával folyamatosan alakul, és amikor elkészültünk vele, szeretnénk majd gyűjtést szervezni rá. Jelen pillanatban úgy látjuk, elsősorban a tankönyvekre szeretnénk fókuszálni, hogy a gyerekek otthon is tudjanak tanulni.

Együttműködünk az óvodával is, ahova szeretnénk minél több játékot, mesekönyvet, illetve olyan játékokat gyűjteni, amik részképesség fejlesztő céllal bírnak. Célunk, hogy kifessük, dekoráljuk a termeket, és kicsit otthonosabbá tegyük az óvodát, illetve egy játszótér megalkotásán is dolgozunk az önkéntesekkel.

Mit élvezel leginkább a munkádban?

Nagy kihívás, az ember sokkal nagyobb célokkal érkezik, amikből folyamatosan lejjebb kell adni és a megvalósítási szinthez kell igazítani. Ugyanakkor azt gondolom, a helyi tanárok és diákok számára hatalmas fejlődési lehetőség a közös munka, új módszerek megismerése, úgyhogy ez egy izgalmas és tanulságos folyamat. Azt hiszem, az a célom, hogy úgy menjek haza innen fél év után, hogy valami fenntarthatót itt hagytam. Nagy öröm a gyerekekkel dolgozni, kialakult már egy személyes kapcsolat velük, jó érzés mindig úgy bejönni, hogy a neveinken szólítjuk egymást, külön öröm az, amikor látom, hogy bevonódnak a történetekbe, amiket mesélek nekik, és másnap is felhozzák az izgalmas mozzanatokat. Tudunk már párosmunkában dolgozni, amit nagyon nagy eredménynek tartok. Már vannak olyan pillanatok, amikor a gyerekek átszellemülnek és megjelenik bennük a kíváncsiság.

Készítette: Csizmadia Anna

Informatikai fejlesztések a kongói College Othnielben

Az egyik legnagyobb eredményünk, hogy a College Othniel idei fejlesztései között helyet kapott a számítógépterem kialakítása is.

A környék iskoláihoz képest hatalmas előnyt jelent, hogy a felsős diákok informatikai alapismereteket tanulhatnak. Ezzel a tudással a felsőoktatás és a munkaerőpiac olyan szegmenseihez férhetnek hozzá, amelyekhez korábban nem volt lehetőségük. Az új padokkal és székekkel felszerelt számítógép terembe összesen 12 laptop érkezett, a misszióban résztvevő egyik önkéntes, Ádám pedig egy projektort is hozott korábbi munkahelye, az Abesse Informatikai Tanácsadó Zrt. adományaként.

Ádám informatikát tanult, végtelen energiával rendelkezik, és körülbelül 5 másodperc alatt találja meg a közös hangot minden gyerekkel. Iskolakezdéskor azonnal bele is vetette magát a tanításba, minden héten 9 órát tart. A következő hónapokban a helyi informatikussal együttműködve tanítanak és dolgozzák ki a tantervet, illetve a módszertant. Ezen az órán épp a Paint programmal ismerkedtek, de a szövegszerkesztés, táblázatkezelés, valamint alapszintű kiadványszerkesztő programokkal is megismerkednek majd a tanulók.

Interjú Réthy Ádámmal

Mikor érkeztél meddig maradsz?

Szeptember végén érkeztem és január végéig maradok.

Miért jelentkeztél a programba?

Korábban voltam már önkénteskedni Ázsiában, ahol többféle projektben vettem részt. Az ottani munkám során az egyik leginkább motiváló projekt volt, amikor egy szegénynegyedben lévő drogrehabilitációs központban tanítottam fiatalokat angolra. Miután hazajöttem, azt éreztem, számomra ez adta a legtöbbet kint és ennek volt a legnagyobb hozzáadott értéke. Ekkor döntöttem úgy, hogy ilyen irányban szeretném folytatni az önkénteskedést, még szegényebb országokban, továbbra is hátrányos helyzetű gyerekek oktatásában.

Mit csinálsz az iskolában?

Angolt és informatikát oktatunk Annával, elsősorban kreatív, interaktív, játékos módszerekkel. 

Kiket tanítasz és hány órád van egy héten?

Alsóban csak a hatodikosoknak tartok órát, de mivel 80 fős az osztály, kéthetes rotációban vannak, azaz hetente 2-szer 1 órám van 20 gyerekkel. Felsőben hetente 7 órát tartok, de így sem jut mindenkire idő, mert a nemzeti alaptanterv szerint elméletet is kell tanulniuk, amit a helyi tanár tart. Az én óráimnak a 80%-a kereskedelmi szakos diákok számára van. Ezen kívül a tanároknak is hetente kétszer tartok órát, amikor a számítógép használaton túl az iskola működését támogató informatikai fejlesztéseket és digitalizációt vezetük be (pl.: e-napló, digitális órarend).

Mennyire vannak meg a megfelelő eszközök az info oktatáshoz?

A jelenlegi eszközpark 10+1 Notebookból, illetve egy projektorból áll. Ezzel már tudunk haladni, de az iskolában nincs vezetékes áramszolgáltatás, csak egy kisebb teljesítményű napelem, illetve egy üzemanyaggal működő aggregátor. Az áramellátás így függ az időjárástól, a rendelkezésre álló üzemanyagtól, továbbá az időbeosztásról, hogy melyik időkben nem lehet járatni az amúgy elég hangos és órákat zavaró generátort. 

Mennyire ismerik a számítógép kezelést a gyerekek?

Az eddig tanított nagyjából 1oo gyerekből  körülbelül 4 gyereknek van otthon számítógépe, és további 6-7 diák találkozott már valamilyen szinten vele. Ez azt jelenti, hogy aki már kicsit jártasabb, el tud navigálni a gépen, de gépelni vagy touch pad-et használni már nem igazán. A legutóbbi órán találkoztam az első fiúval, aki excelt is tudott alapszinten használni, mert a korábbi iskolájában tanulta. Ami még nehézség, hogy bár francia operációs rendszer van a gépeken, de szimplán a konkrét utastások és menüpontokban látható logikus elnevezések alapján nem tudják végrehajtani a feladatokat, hanem sokadszor is, csak az általam megosztott képernyőn tudják lassan lépésről lépésre lekövetni.

Miket szoktatok csinálni az órán? Milyen programokat használtok?

Mivel tudtuk, hogy a túlnyomó többség még soha, semmilyen számítógépet nem használt, azt gondoltuk, hogy legegyszerűbb programmal, a Painttel kezdünk mindenhol. Első lépésként csak az volt a cél, hogy megtanulják, miként kell a gépen navigálni és egeret használni. Annyi a különbség, hogy a kicsiknél míg csak a szabadkezes rajzolást gyakoroltuk, addig a nagyoknál a mentés, forrás megnyitás, és kicsit bonyolultabb alakzatok szerkesztése volt a cél.  Később a Paint-en keresztül kezdtem az excelt is bevezetni: négyzethálós felületet hoztunk létre és azon keresztül tanítottam a koordináta rendszerben való tájékozódást (pl: megfeleltetési kód alapján adott cellák színezése és alakzat kirajzolása). A következő anyag, a szövegszerkesztés lett volna, de ez még nem kezdődött el az eltérő billentyűzetkiosztású gépek miatt, ezért a nagyokkal most elkezdtük a táblázatkezelést, amíg megoldódik ez a kisebb technikai probléma.

Mit gondolsz, milyen szintre tudtok eljutni?

A kicsiknek valószínűleg nem lesz komolyabb gyakorlati tudása pár hónap alatt, de a logikát és a kreativitást tudjuk fejleszteni ezekkel az új, játékos eszközzel. A nagyoknál a reális cél, hogy magabiztosan fogják kezelni a számítógépet és az azzal való fájlműveleteket, de itt ideális az lenne, ha a táblázatkezelés és a szövegszerkesztés alapszintű használata (létrehozás, szerkesztés, formázás, mentés stb.) is menne. 

A helyi tanárok hogy vesznek részt az oktatásban?

Jelenleg egy informatika tanár van az iskolában, aki alapvetően az elméleti oktatást tartja (elsősorban informatikatörténet, és hardware ismeretek), párszor a mi gyakorlati óránkra is bejött érdeklődésből, de mivel a gyakorlati tudása neki sincs meg és nem is motivált azt elsajátítani, félő hogy a jövőben is csak elméleti oktatást fog tudni nyújtani.

Mit gondolsz, mit tudtok itt hagyni a program végén, mit fognak továbbvinni a gyerekek?

Szerintem az itteni munkánknak több hozzáadott értéke is van: Egyrészt segíti a gyerekeket a kezdő lépéseit a digitális világra való nyitottságban, ami a felnőtt generációra megszokásból és körülményekből adódóan sajnos kevésbé annyira igaz.  Másrészt – ami legalább ennyire fontos -, hogy a gyerekek elsajátíthatnak egy újfajta gondolkodási és tanulási metódust, illetve közösen, interaktívan dolgozhatnak együtt problémák megoldásán. Láthatóan felkeltik az érdeklődésüket a gyakorlati órák és azt reméljük, hogy ezzel a továbbtanuláshoz is jobban meghozhatja a kedvüket. 

Az iskola tanárai és dolgozói számára szintén adott a lehetőség a szakmai és személyes fejlődésre, a módszertani fejlesztésének fontos lába az digitalizálás és egységes rendszerben gondolkodás a jövőben való fenntarthatóság érdekében.

Az iskola számára is nagy lehetőség ez, de komoly működésbeli változás és fejlődés szükséges a gyakorlati informatika óra jövőbeli folyamatos fenntartása érdekében, mert ezen rendszer üzemeltetése több ember együttműködését igényli: onnantól kezdve, hogy legyen üzemanyag az aggregátorban és bekössék  időben  a vezetéket,  hogy a gépeken uptodate legyen minden, a forrásfájlok és órai anyagok minden gépre legyen felmásolva, és szervezve legyen a gyerekek időben érkezése és gép kiosztása a órarend és korábbi munkáink szerint.

Mik voltak idáig a legjobb élményeid?

Azt mindig fantasztikus látni, amikor a kicsik rácsodálkoznak valamire, például a Paint színkitöltő funkciójára – arr mindig nagyon várjuk a reakciót és már előre mosolygunk Annával ☺ A nagyoknál azt szeretem látni, ahogy lassan de változik problémamegoldó képességük és már nem csak másolják a feladatot, hanem maguktól is gondolkodnak. A legjobb élményem pedig, amikor sok helyen kell egyszerre seiteni és ketten nem vagyunk elegek Annával, hogy mindenkinek külön segitsunk a feladatban, akkor az ügyesebbek ezt maguktól észlelik és mennek és segítenek a társaiknak.

Ezt a fajta összetartást a legjobb látni, és hosszú távon talán ez ami a legjobban segíti őket ezen tudás elsajátításában és ami még fontosabb, egymásnak való továbbadásában.