Közlekedés

-->

A kongói népre jellemző, hogy szeretik a sokszínű tárgyakat, legyen az ruha, a ház fala vagy akár az edényeik. Éppen ilyen sokszínű maga a közlekedés ebben az országban, ugyanis nagyon változatos és sokszor hihetetlenül kontrasztos az, ahogyan a kinshasai nép eljut egyik pontból a másikba.

Tekintve, hogy nagy a szegénység, az emberek legnagyobb része gyalog közlekedik. Talán éppen azért vannak szinte minden kereszteződésben árusok, hogy ne kelljen sokat cipekedni hazafelé. Egyébként számomra nagyon érdekes, ahogy a helyiek azokat a hatalmas lavórokat egyensúlyozzák a fejükön. Gyakorlatilag bármit képesek ilyen módon szállítani. A különböző növények és kenyerek ilyen módú szállítása mindennapos látvány, de találkoztunk már olyannal is, aki több karton tojást, vagy éppen egy hűtőszekrényt egyensúlyozott a fején.

Kinshasai utcakép

A gyalogos közlekedés sokkal jellemzőbb vidéken, de ott nem pusztán a szegénységből fakad ez, hanem abból is, hogy egyszerűen nincsenek utak (vagy ha vannak is, nagyon rossz állapotúak), így nem is marad más lehetőség.

Semelyik kinshashai utcakép nem teljes a kézikocsik látványa nélkül. Ezekkel a kétkerekű, kézzel tolt, vagy húzott szállítóeszközökkel mozgatnak szinte mindent a kevésbé tehetős kongóiak. Ők is az utcán közlekednek, sokszor lassítva a forgalmat.

Az autók terén minden tekintetben nagyon színes a felhozatal. A gazdagabbak új terepjárókkal közlekednek, míg az átlagos autó itt legalább 10 éves. A legtöbb jármű nagyon lehasznált, de amíg gurul, addig forgalomban van. Ittlétünk alatt többször is taxiztunk már, így volt “szerencsénk” olyan autóhoz, aminek oldalt nem volt ablaka, a szélvédő végig volt repedezve, az ajtókon nem volt belül borítás, és az egyik ajtó kinyitását is egy drótdarabbal végezte sofőrünk. Mindemellett érdekes volt, hogy mivel a taxin osztoztunk másokkal, Balázzsal ketten kellett előre ülnünk, de ez itt senkinek nem jelent gondot, csak nekünk volt furcsa. Olyan autót is láttunk, amely defektes volt, de a vezető a legnagyobb nyugalommal vezette a járművet, amely a felnijén gurult.
Nagyon érdekes látvány volt az is, amikor egy nagyon szép Bentley-t láttunk parkolni a koszos, szemetes, árusokkal szegélyezett úton. Kinshasha nagyon kevés utcája büszkélkedhet közvilágítással, így az autósok mindent megtesznek a “látni és látszani” elv érdekében, ami azt jelenti, hogy az összes létező világítást bekapcsolják éjszaka, ami magában foglalja a távfényt és az elakadásjelzőt is.

A közlekedés meglehetősen kaotikus, mint oly sok minden Kongóban. A forgalmas kereszteződésekben gyakran feltorlódnak az autók, mert itt áll meg a taxik nagy része, elfoglalva ezzel a teljes sávot. Ilyenkor is jól hallhatók a Kinshashában egyébként is gyakori dudálások. Az utcák mellett ugyanis nem járda, hanem árusok vannak, így az ő vevőik és a gyalogosok az úttesten közlekednek, így az autósok egy kürtszóval figyelmeztetik az óvatlanabb járókelőket.

Úgy vettem észre, hogy közlekedési szabályok nem igazán léteznek ebben a városban, hiszen jóformán mindenki megy, amerre lát, így a kereszteződésekben sokszor ültünk leesett állal, de valahogy mindig kikászálódtunk a megoldhatatlannak látszó helyzetekből. Egyébként ahhoz képest, hogy veszélyesen közlekednek az itteniek, igen kevés a baleset. Igaz, itt vigyáznia is kell az embernek magára, mivel egyáltalán nincs mentőszolgálat.

Taxibusz, mellette egy luxusterepjáró

Kinshasában a tömegközlekedés az ú.n. taxibuszok segítségével történik. Maga a jármű egy bármilyen kisteherautóból kialakított, fapadokkal felszerelt jármű, amely két forgalmasabb csomópont (általában piac) között közlekedik. Az éppen aktuális célt a jármű oldalán csimpaszkodó ember kiabálja, aki mindemellett a pénzt is kezeli. Aki le szeretne szállni a következő megállónál egyszerűen csak elkezdi kopogtatni a jármű tetejét vagy oldalát. Egy taxibuszon utazni azért is élvezet, mert sok emberrel lehet megismerkedni, akik előzetes várakozásainkkal ellentétben nagyon kedvesen állnak hozzánk. Ráadásul az egyik alkalommal az utazók nagy részét egy gyülekezeti csoport tagjai tették ki, és az időt kihasználva egy komplett istentiszteletet tartottak. Felállt a pásztor, énekeltek, majd igehirdetés következett, a végén pedig imádkoztak az emberek. Mindezt egy tömegközlekedési eszközön, alig fél óra alatt.

A kongói autósokra jellemző még a spórolás. Rendszeresen megesik, hogy az iskolába menet egy kereszteződésben ha nem tudunk továbbhaladni, sofőrünk leállítja a motort, majd kb. 3 másodperc múlva, amikor szabad az út, újra beindítja. Egyik alkalommal azonban nem ez történt, hanem kiugrott az autóból, és miközben 6-an ültünk bent, ő áttolta azt a kereszteződésen.
Egy másik alkalommal pedig az történt, hogy egy hosszabb egyenes szakaszon a taxisunk a gyújtáskapcsoló helyén található két drótot elhúzta egymástól, hogy leálljon a motor, majd gurultunk tovább a lendületnek köszönhetően. Miután eltelt 5 egész másodperc, újra összekötötte a két kábelt, hogy beindítsa az autó motorját.

Gyakori látvány még az utakon a motorkerékpár. Persze, nem a legújabb GSXR-re kell gondolni, ezek is lehasznált gépek, bár elég jól kihasználják őket, ami azt jelenti, hogy nem ritkán 3-an is ülnek egy motoron. Ezen felül áruszállításra is alkalmasak ezek a gépek. Vicces látvány volt a motoros ölében keresztben fekvő disznó.

Minden helyet ki lehet használni

Tekintve, hogy Kongóban nem igazán foglalkoznak a környezetszennyezéssel, a nagyobb terhek szállítását is máshonnan leselejtezett hatalmas kamionokkal oldják meg. A böhöm nagy teherautók is gyakran okoznak dugót méreteik miatt. Viszont senki számára nem jelent problémát az, hogy a munkások ezeknek a monstrumoknak a platóján utaznak.

A vasúti közlekedés itt olcsó, így a helyiek előszeretettel használják ezt a módot, de mivel a vonatokon nagy a tömeg és a rablások sem ritkák, segítőink tanácsára még az állomást is elkerültük.

Kinshashában a vízi közlekedés éppen olyan szélsőséges, mint a szárazföldi. A tehetős réteg yacht klubokban tárolt motorcsónakjaival hasítja a Kongó folyó erősen szennyezett habjait, míg a halászok és szigetlakók fából készült, kézzel vájt kenukkal közlekedik.

A nemzetközi repülőjáratokon kívül Kongóban létezik belföldi légi közlekedés, mivel az ország körülbelül NY-Európa nagyságú, és a nyugati és a keleti országrészt elválasztó erdő esős időszakban még terepjáróval sem szelhető át. Azonban érdemes tudni azt, hogy ezek a repülőgépek szintén kiöregedett járművek, amelyeket nem megfelelően tartanak karban, így sajnos gyakoriak a balesetek.

Kongóban tehát meglehetősen furcsa, rendezetlen, kontrasztos és sokszínű a közlekedés, ami számunkra, rendhez és szabályokhoz szokott európaiak számára nap mint nap okoz hol izgalmat, hol pedig kacagást.