2013. február 10., vasárnap

Bemutatkozás: Babay János

Babay Jánosnak hívnak, kommunikációt tanultam, szerkesztőként dolgoztam egészen ez év január végéig. Ugyanis az Afrikáért Alapítvány megbízásából egy csodálatos kalandnak lehetek az alkotóeleme hónapokon keresztül. Öten indulunk útnak Magyarországról, Afrika egyik legszebb és ásványkincsekben leggazdagabb részére, az emberek többsége mégis nyomorog. Az ott élő emberek többsége a túléléséért küzd, éhező gyermekek, nyomorgó felnőttek tőlünk várják a segítséget. Kinshasa, Kongói Demokratikus Köztársaság lesz az otthonom 5 hónapon keresztül, egy iskolában fogok tanítani és a diákok jó közérzetét javítom, valamint egy újság alapjait dolgozom ki négy fiatallal karöltve, akik szintén elkötelezettek a fekete kontinens iránt.
Sokan kérdezik tőlem miért adom fel a megszokott életem, a luxust, kényelmet és a munkám. Nos, azt hiszem erre egy választ tudok adni, ami az Afrikáért Alapítvány vezérmondata: " SEGÍTENI KIVÁLTSÁG!"
Igen, most egy olyan útra térek, ahol a profitorientált világunk nem szól bele, oda, ahol a két kezemmel és a megszerzett tudásommal segíthetek. Vannak emberek, akiknek meg kell mutatnunk, hogy a szegénység egy olyan állapot, amiből van kiút, meg kell mutatni, rá kell vezeti Őket, meg kell fogni kezüket s úgy menni előre.

Itt időnként hírt adok a projektről, és remélem sokan lesztek azok, akik olvassátok életem egyik, talán a legszebb részét, melyet Kongóban az Othniel Általános és Középiskolában és a La Providence árvaházban töltök az  EVS (European Voluntary Service) támogatásával.

Hamarosan jelentkezem, bejegyzésem Teréz anya szavaival zárom:  "Az élet élet - éljed!"

7 megjegyzés:

NanD. írta...

Sok sikert kívánok, figyelni fogom munkásságod! Vigyázzatok magatokra!
Üdv.

Névtelen írta...

Sok sikert Jani, nyomon követem a blogodat! Remélem minden rendben lesz!:)

Évának Az Ádámja írta...

Sok Sikert Jhonny !!!!!! Vagány gyerek vagy !!!! Vigyázzatok magatokra nagyon!!!! Olvasni fogjuk " innen " a messziből a Blogod ;)

Névtelen írta...

Mi is várjuk a beszámolót a "SEGÍTENI KIVÁLTSÁG"-ról ! Adjon a jó Isten hozzá erőt, egészséget ! Márta néni, Lajos bácsi

Névtelen írta...

Mi is várjuk a beszámolót a "SEGÍTENI KIVÁLTSÁG"-ról.Adjon a jó Isten a misszióhoz erőt,egészséget:Márta néni Lajos bácsi

Névtelen írta...

Kedves Jani!
Büszkék leszünk Rád! Sok örömet, kitartást kívánok Neked! Ezt pedig tedd el a küzdelmesebb napokra:
"Ember vigyázz, figyeld meg jól világod, ez volt a múlt, emez a vad jelen. - ...
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen" (Radnóti Miklós)

Petra

bonmot írta...

Nagyon örülök, hogy tudsz mit kezdeni az életeddel. A határokat feszegetni és a mindennapok korlátai közül kilépni, nem mindenkinek van ereje, bátorsága, lehetősége. Te ezzel élni tudsz, ezáltal színesedik is körülötted az élet. Oda mész, ahol megláthatod, mennyi ennek az értéke. Mindenkiére vigyázz, sok szerencsét kívánok hozzá. Azt hiszem, büszkék leszünk Rád. ( Vica néni)