Három hete érkeztünk
Kongóba, és mostanra azt hiszem, egészen hozzászoktunk a körülményekhez. Pedig
itt a mindennapi rutin sem olyan, mint otthon. Először is, hétköznapjaink
fontos részét képezi a vödör és a bögre. Víz sokszor nincs, ezért a konyhában
két nagy (tulajdonképpen kukás) vödör szolgál víztartályként, ez körülbelül
kétnapi víztartalékot tud tárolni. Mindig, ha éppen van víz, akkor gyorsan fel
kell tölteni, mert egyszer már majdnem teljesen feléltük a készleteket. Ez a
múltkor a gyakorlatban azt jelentette, hogy Adri hajnal kettő magasságában a
szomszéd szobából meghallotta, hogy csurog a víz a WC-tartályba, (tehát van víz!),
gyorsan felkelt, és megtöltött két vödröt – amiért minden tiszteletem az övé,
nekem nem lett volna erőm hozzá.
Ipari jellegű takarítás beköltözéskor |
Fürdéskor aztán előkerülnek a bögrék, ugyanis
vödörből öntjük magunkra bögrével a vizet, víz nélküli napokon azzal a
kiegészítéssel, hogy egy lavórba állunk, hogy a lecsurgó koszos vizet a WC lehúzására
is fel tudjuk használni. Mostanra sikerült kifejlesztenünk, hogyan lehet akár.
hat bögre hideg vízzel megfürdeni. (Mert persze meleg víz csak akkor van, ha
van áram a vízforraláshoz – áram pedig eddig többször nem volt, mint volt. Most
például 5 napig nem volt.) Az esti fürdés után jön a fogmosás palackozott
vízből, mert a csapvíz elvileg nem megbízható, bár eddig még nem lett tőle
bajunk. Ha reggel teát szeretnénk inni, és éppen van áram, akkor még este kell
forralni vizet a termoszba, mert ki tudja, reggel lesz-e rá lehetőség. A
mosogatást nem részletezném, az eddigiek alapján nagyjából el lehet képzelni.
Balázs fütyörészve mosogat |
Hűtőszekrényünk van ugyan – ami
itt már önmagában nagyon nagy dolog – de
áram híján leginkább nyitva tátong az ajtaja. Viszont most már tapasztalatból
mondhatjuk, hogy bármilyen kaja kibír egy egész napot hűtő nélkül 30 fokban is.
És a tejporból készült kakaónak is egész kakaó íze van.
Lányszoba |
Az esti gyertyafényes
beszélgetéseinket a szomszédban összejáró gyülekezet csendesnek éppen nem nevezhető
imádkozása színesíti, néha nem túl szép gondolatokat juttatva az eszembe (félreértés
ne essen, csak a ricsaj nem tetszik). Itt nincs csendszabály, mindenki akkor
ordibál mikrofonba, amikor akar – vagy amikor van hozzá áram. És ha hajnal
kettőkor akar, hát akkor fog. Kongó nem éppen egy csendes ország… Reggel aztán
általában a szomszéd aggregátorának kellemesen búgó hangja fogad egy kis
benzinszaggal vegyítve, ami szintén heves gondolatokat ébreszt bennem, de mivel
Kongóban vagyunk, és itt senki sem idegeskedik, én is általában inkább csak
csendben a másik oldalamra fordulok.
Császármorzsa á la Dávid |
Nagyjából ilyen körülmények közt telnek
napjaink itt Kinshasában. Sok új dolgot kell megszoknunk, és már most álmodozva
várjuk, hogy hazatérés után mindig egyszerre (!) legyen áram és víz, és ne
kelljen attól tartani, hogy ez az ideális állapot 10 perc múlva véget ér.
Ám mindezt korántsem
panaszkodásképp írom, inkább csak amolyan bemutatásként. Mi így is sokkal jobb
körülmények között élünk, mint a kongóiak általában. Még ha rossznak is
hangzanak a körülmények, megvan mindenünk, amire szükségünk van. Az árvaház és
az iskola olyan negyedben található, ahol az áram és a folyó víz még csak be
sincs vezetve. Az utcában lakó gyerekek sokszor az utcán fürdenek, ha
egyáltalán fürdenek. A napi háromszori étkezés pedig igazán luxusnak számít,
leginkább a napi egyszeri étkezés a jellemző. Számunkra elképzelhetetlen
körülmények közt élnek, mégis mindenki boldognak tűnik. Eddigi benyomásaim
alapján az emberek elfogadják, amit kapnak az élettől (nem véletlen, hogy itt
mindenki nagyon vallásos), és nem azt várják vagy keresik, hogyan lehetne még
többet, többet, többet szerezni. Ez persze azt is maga után vonja, hogy nem
igazán haladnak egyről a kettőre, a hatékonyság fogalmát pedig az eddig
látottak alapján egyenesen nem ismerik, viszont a nálunk népbetegségnek számító
stressz is ismeretlen közöttük. Újabb dolog, amit meg kellene tőlük tanulni. Mi
rajta vagyunk az ügyön :)
Lavóros mosás |
1 megjegyzés:
Fantasztikusak,talpraesettek vagytok. Szeretem olvasni a bejegyzeseiteket. Vigyazzatok magatokra es egymasra. Udv. M.O.
Megjegyzés küldése