A kérdést, hogy miért vállalkozom ilyen „őrültségre”, mint egy 5 hónapos kongói misszió, természetesen nekem is sokan feltették. A válasz azonban még számomra sem teljesen egyértelmű, talán kalandvágy, segíteni akarás vagy tanulási vágy, de leginkább mindez együtt. Friss diplomás fordítóként riasztott a gondolat, hogy napjaimat egy képernyőre szegeződve töltsem, és egy tavalyi menekülttáborban eltöltött két hét meggyőzött arról, hogy gépek helyett emberekkel kell foglalkoznom. A menekülttáborban éreztem, hogy a puszta jelenlétünkkel, érdeklődésünkkel segítünk az embereknek azzal, hogy éreztetjük: van, aki foglalkozik velük anélkül, hogy ezért bármit kapna cserébe. Ez a bármi persze csak az anyagiakra vonatkozik, hiszen az önkéntes munka során az önkéntes rengeteg mindent kap. A munka valójában egy tanulási folyamat, amellyel nem csak az jár jól, aki végzi, hanem az is, aki kapja. És tulajdonképpen ez a lényeg. Nagy várakozásokkal tekintek a kongói útra is, rengeteg örömet és nehézséget is látok, ám abban biztos vagyok, hogy életem eddigi legmeghatározóbb élményében lesz részem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése