Interjú Csizmadia Annával

Oktatási módszerek fejlesztéséről: Interjú Csizmadia Annával

Mesélj kicsit magadról, mivel foglalkozol Magyarországon?

Gyógypedagógusként végeztem, és 4. éve fejlesztő pedagógusként dolgozom egy alternatív iskolában Budapesten.

Mi motivált arra, hogy Afrikába menj?

Tavaly 2 hónapot töltöttem Tanzániában, ahol szintén iskolafejlesztési projektben dolgoztam. Úgy éreztem, vissza szeretnék térni a kontinensre, és szeretnék hasonló közegben munkát végezni. 

Mi az, amit igazán megszerettél Afrikában a tanzániai tartózkodásod alatt?

Kis létszámú osztállyal dolgoztam és nagyon hatékonynak éreztem az ott végzett munkát. Érdekes volt együtt dolgozni a helyi tanárokkal, látni, hogy mennyire máshogy működik az oktatás Magyarországhoz képest.

Mi a különbség a kongói és a magyar oktatás között?

Ami itt nagyon nehéz – és ez a legtöbb kongói iskolára igaz -, hogy nagyon nagy létszámú, akár 80-90 fős osztályok is vannak, és szinte semmilyen eszköz nem áll a tanárok, illetve a diákok rendelkezésére; nincsenek tankönyvek, szemléltető eszközök, a tanárok teljesen magukra vannak utalva. Vegyes korosztályokkal is indulnak csoportok attól függően, melyik évükben iratkoznak be a gyerekek. Problémát jelentenek a nyelvi különbségek is: sok gyerek nagyon gyengén beszéli a franciát, miközben az oktatás nyelve francia, és ez nagyon megnehezíti a kommunikációt. Ilyen létszámú osztályokkal csak frontális módszerekkel tudnak dolgozni a tanárok, és gyakorlatilag a közös ismételtetés a fő módszertani eszköz. A hangos skandálás következtében állandó a zaj, és ez nagyon megnehezíti az elmélyült munkát mindenki számára. A gyerekek szintén hatalmas hiányosságokat szenvednek a legtöbb részképesség területén. Mivel semmilyen előszűrés nincsen, ami alapján be lehet kerülni az osztályokba, ezért nagyon sok olyan gyermek kerül egy osztályba, aki egyéni megsegítést igényelne, ez azonban elvárhatatlan a pedagógusoktól egy 90 fős osztályban.

Mesélj egy kicsit az oktatási módszerek fejlesztéséről.

Jelenleg a második osztályban tartok minden nap egy 2 órás foglalkozást, ahol elsősorban a problémamegoldó készség, a kreatív gondolkodás és szabad alkotás fejlesztésén van a hangsúly. Ezen felül igyekszem sok mesét megosztani a gyerekekkel, amire nagyon nyitottak, és amit a helyi tanárok nem alkalmaznak, mert nincsenek elérhető mesekönyvek, történetek a környezetükben. Ilyenkor nagyon fontosnak tartom, hogy a tanár, osztályfőnök bent legyen az órámon, igyekszünk együtt dolgozni, előtte és utána átbeszélni, mi milyen céllal lett bevezetve a foglalkozáson. Ezen felül angol és informatika órákat tartunk Ádámmal, az angol oktatás kapcsán hamar felmerült bennünk a fenntarthatóság kérdése. Azt gondolom, hogy az angol nyelv tanítása egy jó lehetőség arra, hogy a szociális készségeket és a különböző kooperatív tanulási formákat gyakoroljuk, bevezessük, és megmutassuk a helyi tanároknak. Az általános iskola tanáraival hetente leülünk, hogy a módszertanról beszélgessünk, megosszuk a gondolatainkat, illetve összegyűjtsük azokat eszközöket, amelyekre szükségük lenne a mindennapi tanításhoz. Ez a lista a közös munkával folyamatosan alakul, és amikor elkészültünk vele, szeretnénk majd gyűjtést szervezni rá. Jelen pillanatban úgy látjuk, elsősorban a tankönyvekre szeretnénk fókuszálni, hogy a gyerekek otthon is tudjanak tanulni.

Együttműködünk az óvodával is, ahova szeretnénk minél több játékot, mesekönyvet, illetve olyan játékokat gyűjteni, amik részképesség fejlesztő céllal bírnak. Célunk, hogy kifessük, dekoráljuk a termeket, és kicsit otthonosabbá tegyük az óvodát, illetve egy játszótér megalkotásán is dolgozunk az önkéntesekkel.

Mit élvezel leginkább a munkádban?

Nagy kihívás, az ember sokkal nagyobb célokkal érkezik, amikből folyamatosan lejjebb kell adni és a megvalósítási szinthez kell igazítani. Ugyanakkor azt gondolom, a helyi tanárok és diákok számára hatalmas fejlődési lehetőség a közös munka, új módszerek megismerése, úgyhogy ez egy izgalmas és tanulságos folyamat. Azt hiszem, az a célom, hogy úgy menjek haza innen fél év után, hogy valami fenntarthatót itt hagytam. Nagy öröm a gyerekekkel dolgozni, kialakult már egy személyes kapcsolat velük, jó érzés mindig úgy bejönni, hogy a neveinken szólítjuk egymást, külön öröm az, amikor látom, hogy bevonódnak a történetekbe, amiket mesélek nekik, és másnap is felhozzák az izgalmas mozzanatokat. Tudunk már párosmunkában dolgozni, amit nagyon nagy eredménynek tartok. Már vannak olyan pillanatok, amikor a gyerekek átszellemülnek és megjelenik bennük a kíváncsiság.

Készítette: Csizmadia Anna

Informatikai fejlesztések a kongói College Othnielben

Az egyik legnagyobb eredményünk, hogy a College Othniel idei fejlesztései között helyet kapott a számítógépterem kialakítása is.

A környék iskoláihoz képest hatalmas előnyt jelent, hogy a felsős diákok informatikai alapismereteket tanulhatnak. Ezzel a tudással a felsőoktatás és a munkaerőpiac olyan szegmenseihez férhetnek hozzá, amelyekhez korábban nem volt lehetőségük. Az új padokkal és székekkel felszerelt számítógép terembe összesen 12 laptop érkezett, a misszióban résztvevő egyik önkéntes, Ádám pedig egy projektort is hozott korábbi munkahelye, az Abesse Informatikai Tanácsadó Zrt. adományaként.

Ádám informatikát tanult, végtelen energiával rendelkezik, és körülbelül 5 másodperc alatt találja meg a közös hangot minden gyerekkel. Iskolakezdéskor azonnal bele is vetette magát a tanításba, minden héten 9 órát tart. A következő hónapokban a helyi informatikussal együttműködve tanítanak és dolgozzák ki a tantervet, illetve a módszertant. Ezen az órán épp a Paint programmal ismerkedtek, de a szövegszerkesztés, táblázatkezelés, valamint alapszintű kiadványszerkesztő programokkal is megismerkednek majd a tanulók.

Interjú Réthy Ádámmal

Mikor érkeztél meddig maradsz?

Szeptember végén érkeztem és január végéig maradok.

Miért jelentkeztél a programba?

Korábban voltam már önkénteskedni Ázsiában, ahol többféle projektben vettem részt. Az ottani munkám során az egyik leginkább motiváló projekt volt, amikor egy szegénynegyedben lévő drogrehabilitációs központban tanítottam fiatalokat angolra. Miután hazajöttem, azt éreztem, számomra ez adta a legtöbbet kint és ennek volt a legnagyobb hozzáadott értéke. Ekkor döntöttem úgy, hogy ilyen irányban szeretném folytatni az önkénteskedést, még szegényebb országokban, továbbra is hátrányos helyzetű gyerekek oktatásában.

Mit csinálsz az iskolában?

Angolt és informatikát oktatunk Annával, elsősorban kreatív, interaktív, játékos módszerekkel. 

Kiket tanítasz és hány órád van egy héten?

Alsóban csak a hatodikosoknak tartok órát, de mivel 80 fős az osztály, kéthetes rotációban vannak, azaz hetente 2-szer 1 órám van 20 gyerekkel. Felsőben hetente 7 órát tartok, de így sem jut mindenkire idő, mert a nemzeti alaptanterv szerint elméletet is kell tanulniuk, amit a helyi tanár tart. Az én óráimnak a 80%-a kereskedelmi szakos diákok számára van. Ezen kívül a tanároknak is hetente kétszer tartok órát, amikor a számítógép használaton túl az iskola működését támogató informatikai fejlesztéseket és digitalizációt vezetük be (pl.: e-napló, digitális órarend).

Mennyire vannak meg a megfelelő eszközök az info oktatáshoz?

A jelenlegi eszközpark 10+1 Notebookból, illetve egy projektorból áll. Ezzel már tudunk haladni, de az iskolában nincs vezetékes áramszolgáltatás, csak egy kisebb teljesítményű napelem, illetve egy üzemanyaggal működő aggregátor. Az áramellátás így függ az időjárástól, a rendelkezésre álló üzemanyagtól, továbbá az időbeosztásról, hogy melyik időkben nem lehet járatni az amúgy elég hangos és órákat zavaró generátort. 

Mennyire ismerik a számítógép kezelést a gyerekek?

Az eddig tanított nagyjából 1oo gyerekből  körülbelül 4 gyereknek van otthon számítógépe, és további 6-7 diák találkozott már valamilyen szinten vele. Ez azt jelenti, hogy aki már kicsit jártasabb, el tud navigálni a gépen, de gépelni vagy touch pad-et használni már nem igazán. A legutóbbi órán találkoztam az első fiúval, aki excelt is tudott alapszinten használni, mert a korábbi iskolájában tanulta. Ami még nehézség, hogy bár francia operációs rendszer van a gépeken, de szimplán a konkrét utastások és menüpontokban látható logikus elnevezések alapján nem tudják végrehajtani a feladatokat, hanem sokadszor is, csak az általam megosztott képernyőn tudják lassan lépésről lépésre lekövetni.

Miket szoktatok csinálni az órán? Milyen programokat használtok?

Mivel tudtuk, hogy a túlnyomó többség még soha, semmilyen számítógépet nem használt, azt gondoltuk, hogy legegyszerűbb programmal, a Painttel kezdünk mindenhol. Első lépésként csak az volt a cél, hogy megtanulják, miként kell a gépen navigálni és egeret használni. Annyi a különbség, hogy a kicsiknél míg csak a szabadkezes rajzolást gyakoroltuk, addig a nagyoknál a mentés, forrás megnyitás, és kicsit bonyolultabb alakzatok szerkesztése volt a cél.  Később a Paint-en keresztül kezdtem az excelt is bevezetni: négyzethálós felületet hoztunk létre és azon keresztül tanítottam a koordináta rendszerben való tájékozódást (pl: megfeleltetési kód alapján adott cellák színezése és alakzat kirajzolása). A következő anyag, a szövegszerkesztés lett volna, de ez még nem kezdődött el az eltérő billentyűzetkiosztású gépek miatt, ezért a nagyokkal most elkezdtük a táblázatkezelést, amíg megoldódik ez a kisebb technikai probléma.

Mit gondolsz, milyen szintre tudtok eljutni?

A kicsiknek valószínűleg nem lesz komolyabb gyakorlati tudása pár hónap alatt, de a logikát és a kreativitást tudjuk fejleszteni ezekkel az új, játékos eszközzel. A nagyoknál a reális cél, hogy magabiztosan fogják kezelni a számítógépet és az azzal való fájlműveleteket, de itt ideális az lenne, ha a táblázatkezelés és a szövegszerkesztés alapszintű használata (létrehozás, szerkesztés, formázás, mentés stb.) is menne. 

A helyi tanárok hogy vesznek részt az oktatásban?

Jelenleg egy informatika tanár van az iskolában, aki alapvetően az elméleti oktatást tartja (elsősorban informatikatörténet, és hardware ismeretek), párszor a mi gyakorlati óránkra is bejött érdeklődésből, de mivel a gyakorlati tudása neki sincs meg és nem is motivált azt elsajátítani, félő hogy a jövőben is csak elméleti oktatást fog tudni nyújtani.

Mit gondolsz, mit tudtok itt hagyni a program végén, mit fognak továbbvinni a gyerekek?

Szerintem az itteni munkánknak több hozzáadott értéke is van: Egyrészt segíti a gyerekeket a kezdő lépéseit a digitális világra való nyitottságban, ami a felnőtt generációra megszokásból és körülményekből adódóan sajnos kevésbé annyira igaz.  Másrészt – ami legalább ennyire fontos -, hogy a gyerekek elsajátíthatnak egy újfajta gondolkodási és tanulási metódust, illetve közösen, interaktívan dolgozhatnak együtt problémák megoldásán. Láthatóan felkeltik az érdeklődésüket a gyakorlati órák és azt reméljük, hogy ezzel a továbbtanuláshoz is jobban meghozhatja a kedvüket. 

Az iskola tanárai és dolgozói számára szintén adott a lehetőség a szakmai és személyes fejlődésre, a módszertani fejlesztésének fontos lába az digitalizálás és egységes rendszerben gondolkodás a jövőben való fenntarthatóság érdekében.

Az iskola számára is nagy lehetőség ez, de komoly működésbeli változás és fejlődés szükséges a gyakorlati informatika óra jövőbeli folyamatos fenntartása érdekében, mert ezen rendszer üzemeltetése több ember együttműködését igényli: onnantól kezdve, hogy legyen üzemanyag az aggregátorban és bekössék  időben  a vezetéket,  hogy a gépeken uptodate legyen minden, a forrásfájlok és órai anyagok minden gépre legyen felmásolva, és szervezve legyen a gyerekek időben érkezése és gép kiosztása a órarend és korábbi munkáink szerint.

Mik voltak idáig a legjobb élményeid?

Azt mindig fantasztikus látni, amikor a kicsik rácsodálkoznak valamire, például a Paint színkitöltő funkciójára – arr mindig nagyon várjuk a reakciót és már előre mosolygunk Annával ☺ A nagyoknál azt szeretem látni, ahogy lassan de változik problémamegoldó képességük és már nem csak másolják a feladatot, hanem maguktól is gondolkodnak. A legjobb élményem pedig, amikor sok helyen kell egyszerre seiteni és ketten nem vagyunk elegek Annával, hogy mindenkinek külön segitsunk a feladatban, akkor az ügyesebbek ezt maguktól észlelik és mennek és segítenek a társaiknak.

Ezt a fajta összetartást a legjobb látni, és hosszú távon talán ez ami a legjobban segíti őket ezen tudás elsajátításában és ami még fontosabb, egymásnak való továbbadásában.

Előadások a személyes biztonságról

A Kongói[1] állami- és privát iskolákban számos olyan ismeretanyag átadásában hiányosságok mutatkoznak, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a sikeres vizsgák letételéhez elsajátítandó tananyaghoz, viszont a diákok jóllétéhez szükségesek. Úgy gondolom, hogy a lexikális tudás, kötelező tantárgyak megkövetelte tananyag mellett vannak olyan ismeretek és információk is, melyen nemcsak hogy hasznosak, és előnyt jelenthetnek az életben való boldogulásban, de szükségesek is. A diákok személyes biztonsága természetesen kihatással van iskolai teljesítményükre is, hasonlóan, mint az alultápláltság, egészségügyi állapotuk, vagy tanszerekhez való hozzáférésük.

Kép: Gyerekek vizet hordanak. Sok háztartásban nincsen vezetékes víz, messzire kell menniük a kutakhoz, természetes forráshoz. Készítette : Elvis.

 A diákok életét nagyban befolyásolja személyes biztonságuk, akár, ha azt vesszük példaként, hogy a heves esőzések miatt nem tudnak iskolába járni, ugyanis veszélyes a kiépítetlen utakon, dombokon sétálni, vagy a kulunák jelentette veszély miatt otthon kényszerülnek maradni, akik azonban be is törnek a házakba, és az utcán is kirabolhatják a járókelőket. A kulunákról egy másik cikkemben bővebben írok. De visszatérve az életkörülmények és biztonság kapcsolatához, láthatjuk, hogy szorosan összefüggnek; maradva az esőzések példájánál; aki szegényebb környéken él, mert nem engedhet meg magának jobb lakhatást, nagyobb mértékben van kiszolgáltatva az időjárásnak, rosszabbak az utak – vagy nincsenek is-, gyengébb szerkezetű a ház, amely ha megrongálódik kétséges, hogy meg tudják-e javítani.

Kép: Lejárat a családokhoz. Készítette: Erdős Orsolya

Kép: Szemétösvény. Készítette: Erdős Orsolya

Kongóban nincsen jól működő biztonsági háló, így a családok minimális támogatásra számíthatnak az állami szférától, amikor személyes biztonságukat fenyegető élethelyzetekbe kerülnek. Célom, hogy ismeretterjesztéssel, látókörbővítéssel és információk átadásával felhívjuk a figyelmet a potenciális veszélyekre, megoldási lehetőségeket kínáljunk, ezzel pedig csökkentsük a személyes biztonságot fenyegető események bekövetkezésének esélyét, illetve amennyiben bekövetkezik az elkerülendő esemény, növeljük a cselekvőkészséget, jó reagálóképességet.

A természeti katasztrófák egy olyan témakör, amelyről érdemes lenne bővebb ismereteket átadni a diákoknak, azonban kongói tartózkodásom alatt egy másik problémát igyekszem feldolgozni mélyebben, illetve előadásokat tartani róla a College Othniel tanulói számára, ez pedig az emberrablás.

Kongóban gyakoriak az emberrablások, a fiatal lányok kiemelt célcsoportot jelentenek az elkövetők számára. Pontos számadat nem áll rendelkezésünkre, ugyanis az esetek jelentős részét nem jelentik, illetve a rendfenntartó szervek nem kezelik kiemelt kérdésként a problémakört, azonban a megkérdezett helyiek mindegyike ismer olyan személyt, vagy tud olyan személyről, aki emberrablók áldozatául esett. Az emberrablások legnagyobb részének célja a pénzszerzés, de azokról kevés információja van a helyieknek annak ellenére, hogy rendkívül gyakori jelenség, nem részesülnek semmilyen oktatásban, felkészítésben, előadásban sem általános-, sem középiskolákban vagy felsőoktatási intézményekben. Erre a felnőttek és gyerekek lehetőségei is korlátozottak. A témakör nem számít tabutémának, azonban kevés az erről szóló párbeszéd. Ennek egyik fő oka, hogy jól működő biztonsági háló hiányában kevés a lehetőség a védekezésre vagy igazságszolgáltatásra, beletörődő magatartás tapasztalható a helyiek részéről, mentálhigiénés szolgáltatás igénybevételére pedig nincsen – vagy minimálisan kevés a– lehetőség. A megkérdezett áldozatok egyöntetűen azt mondták, hasznosnak tartanák, ha a témáról kaptak volna, vagy kapnának információkat az oktatási intézményekben. Így hát igyekszem olyan előadásokat tartani, amelyekkel fel tudom hívni a figyelmet az emberrablók jelentette veszélyre, amelyekkel növelhető az áldozatul esés elkerülésének esélye, az elméleti és mentális felkészülés által pedig növelhetők az áldozatok túlélési esélyei is.

Kép: Gyerekek figyelnek a projektor segítségével kivetített előadásra, hátul magyarázás közben léptetem a diákat. Készítette: Lator Anna

Kép: David tolmácsol, a falon az előadáshoz tartozó Ppt kivetítve. Készítette: Lator Anna

Majdnem 2 hónapos információgyűjtés, interjú készítés, beszélgetés után kedden megtartottam az első előadásomat David, egy kongói származású fiatal segítségével, aki a nyelvi nehézségek áthidalásában segít nekünk, franciául nem beszélőknek. Az 5. és 6. osztályosok az óra nagy részében figyelemmel hallgatták a Daviddel így közösen tartott előadásunkat, ezért bízom benne, hogy körükben sikerült felhívnunk a figyelmüket az emberrablók jelentette veszélyre.

Szöveg: Erdős Orsolya

---

[1] Az egyszerűség kedvéért Kongóként hivatkozunk a Kongói Demokratikus Köztársaságra

Kaotikus közlekedés Kongóban

Embouteillage [ámbutájázs] – annyit jelent, közlekedési dugó. Ez a francia szó mindenképp az első szavak között szerepel, amelyet megtanultam itt, Kongóban. Franciául nem beszélőként bizonyos, idegen fülnek karakteresebb, gyakran előforduló szavakból a beszélgetések alap témáját be tudom lőni; e szó hangalakja azonban egy olyan jelentéstartalmat hordoz magában, amely megértéséhez nem kell francia nyelvtudás, és amelyet igen nehéz figyelmen kívül hagyni. A forgalom. A dugó. A dugóban várakozás. Ezek egyszerűen és gyorsan leírják a kinshasai közlekedés lényegét, azonban ha most legyint egyet a kedves Olvasó, mondván; „itthon is ülünk a dugóban eleget”, akkor inkább szavak helyett érdemes megszemlélni a hasonlóan beszédes képeket is.

A kinshasai városi közlekedés vonzata számos olyan probléma, amelynek nem kellene feltétlen a közlekedés miatt általánosságban fennállnia, legalábbis ilyen mértékben semmiképp. Európaiként igen nehéz mindezekhez akklimatizálódni és elfogadni, hogy egy 17 milliós város közlekedési kultúrája nem fog megváltozni amiatt, hogy 3 vagy 6 európai idegesen ül órák óta a kocsiban, és/vagy panaszkodik, magában vagy látványosan szenved és következetesen hangot ad nemtetszésének. Na de picit előre szaladtam, nézzük meg azokat a problémaköröket, illetve előnyöket, amelyeket a kaotikus közlekedés okoz!

Idő

Ahogyan a képekből talán már lehet sejteni; Kinshasában nem igen létezik sem a KRESZ, sem sávok, táblák vagy lámpák, melyek támogatnák egy jól működő, dinamikus közlekedési rendszer működését. Félreértés ne essék, éppen azért fogalmazom úgy, hogy „nem igen”, mert lehet felleni a városban felfestett zebrát vagy záróvonalat, 1-1 táblát, közlekedési lámpát – ami sok esetben vagy nem működik, vagy nem állnak meg a pirosnál, hiszen „akkor feltartanák a forgalmat” - , azonban olyan elenyésző számban, és sokszor funkció nélkül, hogy ezek csupán látszatintézkedésnek tekinthetőek, ha a város egészét vizsgáljuk általánosságban.

Gombe, Kishasa legfejlettebb kerülete. Itt található a minisztériumok, nagykövetségek túlnyomó többsége is.

A közlekedésre 3 dolog van igazán hatással; maguk a közlekedés részvevői – sofőrök, motorosok, gyalogosok, utasok -, a közlekedést irányítani igyekvő rendőrök és közlekedésirányítók, valamint az időjárás. Esőben leáll a közlekedés; a sofőrök és taxisok nem dolgoznak, az emberek nem jelennek meg rendezvényeken, eseményeken, nem mennek dolgozni és nem mennek iskolába sem, amikor esik. Olyan magasan áll ilyenkor a víz némely utcákon, hogy az autók rendszámtábláit súrolja, a kátyúkat teljesen elnyeli, a földutak pedig a kialakuló sár miatt gépjárművel közel járhatatlanná válnak, nem beszélve arról, hogy az eleve bonyolult közlekedési helyzeteken a romló látási viszonyok is nehezítenek.

Egy munkás tisztítja az eldugult csatornát.

A kereszteződésekben, vagy bárhol az utakon az megy először és előre, aki a legrámenősebben igyekszik előrébb jutni. A közlekedés egy örök nyomós indok a késésre, és valóban: ez nem csak kifogás, hiszen szinte lehetetlen előre megmondani, mikor mennyi idő lesz, mire odaérünk egy adott helyre, dugóba kerülünk-e vagy sem, és ha igen, meddig kell ott várakoznunk. Órákról beszélünk pár kilométeres távolságon. A szállásunktól a reptérig, amely 14 km-re található, 3 órába telt kiérni az esti órákban. Nehéz megállapítani azt is, melyik az az idősáv, amikor érdemes kocsival elindulni, amikor majd kisebb lesz a tömeg. Itt általánosságban nem indulhatunk ki abból, hogy mikor van munkaidő kezdete vagy vége, az emberek mikor ingáznak a munkahely vagy iskola és az otthonuk között. Ez a gyakorlatban azt jelent, ha az embernek van 4 dolga 4 különböző helyen a városban, az egy egész napos program, reggeltől késő délutánig, csupán az odajutás miatt, mondjuk egy, maximum 2 kerületen belül.

Biztonság

A kaotikus közlekedés nem lehet biztonságos; a sávok nélküli ’aki amerre lát’ folyamatnál logikus is, hogy nő a balesetek bekövetkezésének esélye, ugyanakkor a közlekedés részvevői nem tudnak nagy sebességgel közlekedni, így a személyi sérülés gyakorisága nem egyenlő a koccanások vagy ütközések gyakoriságával. Emellett több olyan tényező is van, amire érdemes még szánni néhány plusz sort.

Motorosok. Kongóban a motoros jelenlét jelentősen nagyobb, mint bármely magyarországi városban egy átlag napon. Olyanok az itteni csomópontok, nagyobb kereszteződések, mintha állandóan motoros felvonulás lenne, pedig nem ez a helyzet; a mototaxik igen népszerű tömegközlekedési eszközök, melyeket használnak is a kevésbé tehetősek, tehetősek, üzletemberek vagy katonák; tehát minden helyi. Gyorsabb eljutni velük A-ből B-be, hiszen a motorokkal könnyebben kikerülhető a dugó, át lehet velük slisszolni az autók között, mellett, forgalommal szemben, járdán, bárhol, ugyanakkor a dugó miattuk is alakul ki, hiszen mindezekkel párhuzamosan akadályozzák a forgalmat. Bukósisakot ritkán viselnek a sofőrök, az utasok egyáltalán, de hát nem is hord magánál senki, hogy legyen mindig a táskában egy, ha éppen mototaxizni kényszerül az ember.

Taxik tömörülnek az úton.

Szállítanak rajtuk nagyobb használati tárgyakat, gyakorlatilag bármit, amit tudnak fogni az utasok utazás közben. Egyszer láttunk egy urat, aki egy fűrészt szállított a kezében bármilyen védőborítás nélkül, közel húzva azt az arcához, nyakához. Képzeljük el, egy baleset esetén mi történhet az éles tárgyak szállítása közben az utasokkal, sofőrrel.

Vidékről szállítják a terményeket a városba, eladásra.

Ennek ellenére mégis van egy megmagyarázhatatlan bizalom a tapasztaltnak kinéző sofőrökkel szemben; én is utaztam mototaxival, és nagyon jó élmény volt; haladtunk rendesen, gyorsan elértük az úticélunkat, azonban videót készíteni közben azért nem tudtam. És ezzel el is érkeztünk a következő pontunkhoz:

Lopás, tolvajok, emberrablás.

Mivel sokat állunk a dugóban, elég könnyű benyúlni a kocsi lehúzott ablakán, és kikapni a kézből a telefont, pénztárcát, táskát, bármit. Oké, akkor ne legyen lehúzva az ablak. Sajnos ez a 30 fokban egy légkondi nélküli kocsiban nem lehet opció, főleg, ha legalább 3-mal többen préselődnek benne össze, mint amennyien alapból beférnek a járműbe. Ugyanez vonatkoztatható egy gyalogosra vagy mototaxizóra; nem érdemes a telefonunkkal integetni vagy látványosan fotózni, az utcán számolgatni mennyi pénz van nálunk, mert hamar lába kélhet ingóságainknak. A fotózás, videózás felvet más kérdéseket is; mennyire etikus, vagy mennyire megengedett az után random embereket fotózni random tevékenységek közben. Mivel a városban elég erős a rendőri és katonai jelenlét, érdemes erre is figyelni; róluk nem lehet felvételeket készíteni, és ezt jelzik is, amennyiben észreveszik, kiegészítve némi pénzbeli támogatási kéréssel. Másik nagy veszély az emberrablás. Bevett szokásnak mondható, hogy taxisok, vagy magukat taxisnak kiadó személyek rabolnak el embereket, mikor a gyanútlan utas önként beszáll járművükbe. Ezek célja mindig a pénzszerzés; ilyenkor elviszik az utast/utasokat egy félreesőbb helyre, ahol elveszik ingóságaikat és vagy ott hagyják őket, vagy felhívják a családot, és pénzt kérnek az elraboltért cserébe.

Környezetvédelem

Kinshasában hihetetlen mértékű a szmog. Szemléletes példa lehet, hogy nem látszik tőle rendesen a nap, vagy a csillagok, szabad szemmel látható; olyan, mintha enyhe köd lenne a városban, csak nem a talaj közelében gomolyog, hanem sokkal magasabban. A hulladékkezelés nem megoldott, közel nem az, így az utcán égetik a szemetet éjjel és nappal. A szemétfüstben, benzingőzben ücsörögni órákig nem a legegészségesebb dolog, hiszen nem tudsz kihajolni egyik irányba sem szívni egy kis friss levegőt. A biciklik nem elterjedtek, ellenben az autók, motorok, taxi-buszok.

Vásárlás

A többnyire lassú közlekedés pozitívuma, hogy út közben könnyedén tudunk vásárolni az út szélére kitelepülő bódék portékáiból; gyümölcsöt, kenyeret, vagy az autók között sétáló vízárusoktól hideg ásványvizet, ami nagyon jól tud esni egy hosszú út közben. Egyben időt is tudunk így spórolni, hiszen nem kell parkolóhelyet keresni, vagy elsétálni a legközelebbi boltig, ahol jelentősen több időbe kerülne a vásárlás.

Az út szélén napernyőkkel védett bódék, előttük vízárus.

Fontos szem előtt tartani, hogy Kinshasában, a Kongói Demokratikus Köztársaság 17 milliós lélekszámú fővárosában ezek a problémák vélhetően példa nélküli mértékben vannak jelen országos viszonylatban. Mindamellett jól példázzák a kongói városi közlekedés általános jellegzetességeit.

Szöveg és fotók: Erdős Orsolya

Kongói misszió 2021 szeptember - 2022 január

2021 szeptemberében az Afrikáért Alapítvány eddigi történetének egyik legnagyobb önkéntes misszióját kezdte meg. 

A Hungary Helps program segítségével megépítettük a College Othniel iskola emeletét, számítógépeket és varrógépeket vásároltunk a diákoknak és összesen 12 szakmai önkéntest küldünk Kongóba a több hónapos megbízás keretében. A feladatuk, hogy feltérképezzék a helyi tanárokkal és egyéb szakemberekkel együttműködve az oktatás és a tanulás legnagyobb kihívásait és fejlesszék az iskola működését.

Tudásuk hatalmas értéket képvisel a misszióban. Szaktudásuknak köszönhetően a kongói diákok és tanárok egyaránt fontos és hasznos ismeretekkel gyarapodhatnak a kiküldetés során. Ismerkedjünk meg most az első hat önkéntessel, akik jelenleg Kinshasában vannak:

Csizmadia Anna, gyógypedagógus, angoltanár, Magyarországon is egy alapítványi iskolában dolgozik: “Feladatom a gyermekek képességeinek és tanulási igényeinek felmérése, egyénre szabott oktatási tervek kidolgozása, valamint folyamatos együttműködés a szülőkkel, illetve a pedagógus munkatársakkal. Részt veszek az új tantervek kidolgozásában, az iskolát érintő kutatások irányításában és az iskolairányításra vonatkozó szabályok meghatározásában.”  Több éves szakmai tapasztalata mellett Afrika sem új terep számára: “2020-ban önkéntesként voltam kint Tanzániában, Arushában egy Kyosei Képzési Központ nevezetű, oktatással foglalkozó nonprofit szervezetnél, amely iskolát működtet és közösségi támogatást nyújt hátrányos helyzetű családok számára. Az óvodában tanítottam, módszertani képzéseket tartottam a helyi tanároknak, taneszközöket fejlesztettem és adománygyűjtő kampányt indítottam egy játszótér megépítésére.”

 

Réthy Ádám, informatikus: “Bár informatikusként végeztem, mindig is közösségben, és főként gyerekekkel szerettem dolgozni. Magyarországon éveken át speciális igényű gyerekeket táboroztattam, tavaly pedig Délkelet-Ázsiában dolgoztam különböző projekteken. Részt vettem egy biofarming kezdeményezésben, angolt oktattam és videókat készítettem. Mivel mindig is az vezérelt, hogy segítsek azoknak, akik nem olyan szerencsések, mint én, nagy vágyam volt eljönni Afrikába. A College Othnielben a számítógépes ismereteken kívül angolt fogok oktatni, és különböző fejlesztő és szabadidős foglalkozásokat fogok tartani a gyerekeknek.”

Lator Anna, kulturális antropológus:
 “Az elmúlt években a doktori disszertációmon dolgozva alkalmam nyílt hosszabb ideig a délszláv térségben, illetve Afrikában, Ruandában kutatni. Antropológusként arra fókuszáltam, hogy a helyi politikai, gazdasági viszonyok és a hiedelmek miként határozzák meg a mindennapi élet cselekedeteit. Az Afrikáért Alapítvány misszióján ezt a megközelítésmódot szeretném alkalmazni, hogy a helyi szociális munkás kollégákkal és a többi önkéntessel együtt feltérképezzük, melyek azok a tényezők (financiális, logisztikai, higiéniai, szokásjogi szempontból), amelyek miatt a gyerekek nem tudnak iskolába járni vagy nem tudják teljesíteni a tantervet. A kutatás célja, hogy  megoldási javaslatokat dolgozzunk ki és összeállítsunk egy hosszú távú stratégiát.”

Erdős Orsolya, biztonság- és védelempolitikai szakreferens hallgató:
Nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakos, végzős hallgató vagyok, emellett önkéntes területvédelmi tartalékos. Szakmai gyakorlatomat az Afrikáért Alapítványnál végeztem, amikor pedig értesültem a kongói önkéntes programban való részvétel lehetőségéről, nem hezitáltam. Fő célom, hogy a jelenlegi lokális biztonsági helyzet feltérképezésével összeállítsak olyan előadásanyagokat, amelyekkel a College Othniel diákjai, tanárai és az érdeklődők számára ismeretterjesztő előadásokat tudok majd tartani általánosan és specifikusan – kiemelve egy- egy gyakran előforduló és releváns problémakört –  a személyes biztonságukkal kapcsolatban. Emellett olyan cikkeket szeretnék írni és publikálni az Alapítvány internetes platformjain, amelyek reális képet festenek a kongói viszonyokról, életkörülményekről, így szépítés nélkül kóstolhat bele az olvasó a helyi életbe.”

Lencz Dániel, szociálpolitikus-közgazdász:
“Több év pályázatírói tapasztalattal tavaly döntöttem úgy, hogy olyan munkát szeretnék végezni, amellyel fontos társadalmi ügyeket szolgálhatok. Korábban évekig menekültek mentorálásával foglalkoztam önkéntesként, majd az Afrikáért Alapítvány pénzügyi vezetője lettem. Itt főként az uniós projektek menedzsmentjével foglalkozom, illetve a beérkező támogatásokról készítek kimutatásokat. A mostani misszión elsősorban azért veszek részt, hogy végre személyesen is találkozhassak a gyerekekkel, továbbá, hogy a College Othniel kollégáival együtt fejlesszük, gördülékenyebbé tegyük a mostani a pénzügyi rendszert. Ezen kívül az iskolások szabadidejét szeretném minőségi tevékenységgel, főként sporttal (karate) és egyéb játékokkal megtölteni, valamint az angol nyelv- és az informatika oktatásában is szeretnék segíteni.”

Szabados Dóra, projektmenedzser:
“2012-ban végeztem az IBS nemzetközi tanulmányok szakán és ezután több, multinacionális cégnél dolgoztam Londonban, illetve Luxembourgban. 2015-ben döntöttem úgy, hogy elhagyom ezt a szektort és az önkéntes világban próbálom ki magam. 2020-ig éltem a világ különböző országaiban – köztük a Fidzsi-szigeteken, Thaiföldön, Dél-Afrikában és Zimbabwéban - és szociális, illetve környezetvédelemmel foglalkozó önkéntes programokat vezettem. 2020 márciusában visszatértem Magyarországra, és az Afrikáért Alapítványnál kezdtem dolgozni projektmenedzserként. Az Alapítványon belül a fő feladatom a Diák- és Árva Támogatási Program működtetése, a magyar támogatók és a helyi partnereink közötti fő kapcsolattartó vagyok. Kinshasában legfőbb feladatom, hogy a helyi csapattal közösen dolgozzunk az iskolákba járó gyerekek életének javításán, szponzorokat találva számukra. Másrészt az iskola szociális munkásával karöltve az önkéntesek koordinációját vezetem.”

Köszönjük a támogatást a Hungary Helps Programnak és a Magyar Önkéntes Liga Egyesületnek!

 

Kinshasa > Matadi > Boma – Avagy felfedezni a Kongói Demokratikus Köztársaság egy kicsiny szegmensét

Mint a legtöbb projektünk mostanában, ez is Flory nevéhez fűződik, hiszen Ő is azon van, hogy az itteni életünk minél zökkenőmentesebb legyen. Még februárban merült fel,  az egyik első találkozások egyikén, hogy Ő és egy csapat diplomata április/május magasságában tervez lemenni 4-5 napra Muandába, az Atlanti Óceán partjához.

Azóta sok minden megváltozott, és ha nem is egy csapat diplomatával, nem is Muandáig, de sikerült leszervezni, hogy eljussunk Bomáig, a Kongói DK egykori fővárosáig és egyik legfontosabb kikötőjéhez.

Az indulást szerda reggel fél8-ra tűztük ki, de már akkor sejtettük, hogy az indulás csúszni fog, mert itt szinte lehetetlen pontosnak lenni. Végül 10 körül sikerült elindulnunk.  Miután sikerült Kinshasából kijutni, ami nem olyan egyszerű dolog a valóságban, mint amennyire az leírva tűnhet egy sima utunk volt Matadiig, ahová este 6 felé érkeztünk meg. A terv az volt, hogy megkeressük azt a hotelt, ahol Flory férje korábban megszállt és utána megvacsorázunk. Nem így történt. Eleve sötétben érkeztünk meg egy olyan városba, amit még életünkben nem láttunk, és hogy a dolgunk még nehezebb legyen, utcanevek és egyéb közigazgatási egységek nem igen léteznek errefelé, ráadásul a hotel nevét sem tudtuk, csak egy fényképünk volt róla. Elég lehetetlen küldetés volt és már elkezdtük az alternatívákat is feltérképezni, amikor is megálltunk egy hotelnál, amit egy teltházas hotel recepciósa ajánlott. A szobák nagyon rendben voltak, a fürdőszoba is príma volt, de mikor megtudta a tulajdonos, hogy egy szobába netán két fiú aludna, úgy kikelt magából, hogy ez márpedig szentségtörés, és hogy mi mind homoszexuális beállítottságúak vagyunk, hogy jobbnak láttuk a mielőbbi távozást. Mindenesetre fél tank benzin elpazarolása után, éjfélkor sikerült egy hotelt találni, ahol egy kisebb győzködés után, sikerült elérni hogy két fiú és akár 2 lány is aludhasson egy szobába.

Másnap folyattuk utunkat Bomába. Átmentünk a Kongó folyó egyetlen hídján, aminek az érdekessége az volt, hogy le kellett fizetnünk először a rendőrt, hogy utána ki tudjuk váltani az áthaladás feljogosító jegyet, mert hogy fizetős a híd.

Itt kezdődött az út számomra legérdekfeszítőbb része, hiszen az utunk igazi kis Afrikai falvakon át vezetett, ahol a kunyhók sárból illetve vályogból voltak tapasztva, szalmatetővel. Maga az út minősége is afrikaibbá vált, néhol már nem is volt aszfalt, de ahol még volt is, ott is kráterek tarkították. Egyébként ezt jól jellemzi, hogy a 100-120km-t közel 4 óra alatt tettük meg. Hála a helyi rendőrségnek volt szerencsénk egy ilyen kis afrikai falvat közelebbről is feltérképezni. A lényeg az, hogy valami papírba sikerült belekötni a úton álló közlekedési rendőrnek, bár a papír csak májusban járt volna le, szerinte ezzel már nem lehetett volna autózni. Bár tudtuk mire megy ki a játék, amikor 70 dollárt kért, hogy továbbmehessünk, kicsit meglepődtünk, mert általában pár dollárral megúszhatod a dolgod. Szóval amíg a sofőrünk a rendőrökkel alkudozott mi bementünk a faluba. Teljesen önellátó falu volt, talán 15-20 házzal, ahol az emberek nagyon közvetlenek voltak és beengedtek minket konyhájukba, házaikba. Nagyon érdekes tapasztalat volt. Végül folytattuk az utunkat és még a rendőrnek se kellett fizetni. Bár ez azért lehetett, mert mikor már nagyon meguntuk, hogy le akarnak minket húzni, felhívtuk a tartományi rendőrparancsnokot, aki történetesem az egyik útitársunk ismerőse, volt és ismertette a kollegájával, hogy nagyon gyorsan hagyjon minket békén. Több problémánk nem is volt a rendőrökkel az út során.

Ahogy szeltük a kilométereket, úgy haladtunk egyre mélyebben bele az Afrikai tájba, az út menti kis falvakban mindig megcsodáltak minket, mi is őket, meg persze a természetet két falu között, mert az is lélegzetelállító volt, dzsungeles területeken haladtunk át. Aztán 4 óra zötykölődés után elértünk Bomába. Itt szerencsére lényegesen egyszerűbb volt szállást találni és a várost is fel tudtuk fedezni. Itt a Kongó folyó nagyon széles, a nagyobb óceánjárók csak eddig tudnak feljönni a folyón, a kisebbek egészen Matadiig. A folyópart teli van halászcsárdákkal, ahol a helyi különlegességet, a banánlevélben sült halat muszáj minden erre járónak megkóstolnia. Mi sem tehettünk másképp, és ahogy falatozva kipihentük az utunkat, közben gyönyörködhettünk a folyóba és a túlpartban, ami már Angola volt. Ebéd után felkerestük a turistahelyeket, így láthattuk Stanley [a felfedező, aki az 1800-as évek végén elsőként felhajózott a Kongó Medencén] majomkenyérfáját, illetve az első 2 autót, ami Kongóba érkezett. Az estét egy kellemes étteremben töltöttük majd nyugovóra tértünk, hiszen másnap egy 12 órás autózás várt ránk.

Másnap minden terv szerint ment, időben sikerült elindulnunk és estére már Kinshasában is voltunk. Noha elég zsúfolt programunk volt, nagyon örültünk, hogy sikerült ezekre a helyekre eljutnunk, hiszen egy feledhetetlen kulturális élményben volt részünk.

Toma