Sikeresen megtartottam az első testnevelés órámat. Már
otthon próbáltam felkészülni az esetlegesen felmerülő nehézségekre, de ami itt
várt, az felülmúlta minden elképzelésemet. A gyerekek eszméletlen mozgékonyak,
és már egészen fiatal korukban fantasztikus felépítéssel rendelkeznek. Hosszú
végtagok, egyenes tartás és egymástól szigorúan elkülönülő izomcsoportok.
Néhány napja volt szerencsém „bozótlakó” gyerekekkel is
„edzeni”.
Kissé meglepődtem, hogy a siralmas körülmények ellenére
mennyire erősek. A silány táplálkozás, a sok izzadás, a vízhiány és az egyéb
körülmények ellenére némely kiskölyök úgy nézett ki, mint egy vasgyúró.
Kicsit gimnasztikáztunk, kézen álltunk és fociztunk a
parton.
Egy szigeten voltunk, így nem valószínű, hogy valaha is
látták, hogy csinálják a nagyok. Mindenesetre olyan cseleket csináltak, hogy
csak düllesztettem a szememet. Akkor tudatosult bennem végleg:
A foci az emberek vérében van!
De térjünk vissza az iskolai edzésre. Első körben 15-16 éves
gyerekekkel edzettem. 
Gondoltam kezdhetnénk bemelegítéssel, aminek elengedhetetlen
kelléke a terpeszállás. Mivel a lányok majdnem mind térd alá érő szoknyában
vannak iskolában, ezért már csírájában elvetettem az alsó bemelegítő és nyújtó
gyakorlatokat. Rendben, nem esünk kétségbe, legyen kapura lövés. J Pár lövés és néhány
felém száguldó női cipőcske után rájöttem, hogy ismét rossz ötletet
választottam közös edzés gyanánt.
Semmi gond, álljunk körbe, és fejelgessük egymásnak a
labdát, attól biztosan nevetni fognak.. Az igen gyakran a földre eső labda
poros lett, és a homok nem mutatott valami jól az izzadt, fekete
homlokocskákon. Oké, ezt is hagyjuk! Akkor passzolgassuk csak kicsit a labdát.
Végre sikerült egy kis nevetést csalnom az arcukra, ez még a lányoknak is
tetszett. A következő a kosárra dobás egymás kezébe. Azt hittem, ennél bénább
dolgot ki sem találhattam volna, de meglepően jól sikerült. Térdrogyasztva,
szépen ívesesen, csuklóból dobálták egymásnak a labdát. Mindeközben a nevető
gyerekek Michael Jordan nevét emlegették. Úgy látszik népszerű errefelé a kosárlabda,
kezdett szépen kikerekedni az edzés. Amúgy a nagyobb gyerekek fegyelmezettek és
kérdés nélkül csinálják, amit mondok. Könnyed röplabdázással fejeztük be az
edzést, és végül mindenki nagyon jól érezte magát.
Ma a kicsi lányokkal frizbiztünk, aminek óriási sikere lett. 
A fiúk fociztak, amihez közbe sem kellett avatkozni,
játszottak szépen maguktól. Nehéz dolgom lesz, ha összeszedett, koordinált
mozgásra akarom bírni őket, de magyar leleményességgel, töretlen lelkesedéssel
folytatom a munkámat.
Balázs
2 megjegyzés:
Érdekes, hogy Michael Jordan neve él. Kérdezd meg őket mit tudnak Dikembe Mutombo-ról.
Érdekes, hogy Michael Jordan neve él. Kérdezd meg őket mit tudnak Dikembe Mutombo-ról.
Megjegyzés küldése